Meghalt Kásler Miklós

A korábbi miniszter 75 éves volt, súlyos betegségben szenvedett.

2025. 09. 05. 17:45
Kásler Miklós Fotó: MW Archívum
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Búcsúznak Kásler Miklóstól

A Széchenyi-díjas onkológus haláláról Vitályos Eszter kormányszóvivő is megosztott egy bejegyzést a közösségi oldalán.

Rétvári Bence államtitkár szívszorító sorokkal búcsúzott. „Kásler Miklós mellett négy évig dolgoztam államtitkárként. Ő miniszterként is a szakmáját képviselte, orvos volt és professzor. Sokszor mondta, hogy a gyógyítás alapja a bizalom, azt minden erőnkkel óvni kell. Történelmi és kultúrtörténeti ismeretekben élő lexikon volt, bármilyen történelmi korból azonnal tudott rögtönzött kiselőadást tartani. Hívő keresztény emberként mindig vállalta hitét, véleményét, akár konfliktusos helyzetben is. Hazaszeretete áthatotta tevékenységét: hazaszeretet nélkül nem teljes az oktatás, mert akkor nem Magyarországnak, hanem más államoknak képezzük a legtehetségesebb fiatalokat. De érdekelte a sport, a zene is, és nem csak felszínesen, hanem a tőle megszokott alapossággal. Nagytudású, elkötelezett ember volt. Betegei hálával gondoltak rá mindig, mert a legmagasabb fokú szakmai tudással gyógyította őket. Nemhiába volt a tudományos testületek tagja Angliától Franciaországig. Nélküle kevesebbet tudnánk a rák gyógyításáról, az Árpád-házi királyainkról és a magyarság eredetéről, a koronavírus elleni védekezésről. Isten nyugosztalja Professzor urat” – fogalmazott.

„Sokoldalú, nagytudású professzorunktól búcsúzunk” – fogalmazott Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

„Hittel, elkötelezettséggel állt ki a magyar emberek egészségéért és a nemzeti kultúra megőrzéséért. Távozása pótolhatatlan veszteség” – búcsúzott Németh Szilárd.

Lezsák Sándor is a közösségi oldalán búcsúzott a Magyarságkutató Intézet alapítójától. „A fájdalmat enyhítse, hogy a Professzor Úr életműve maradandó” – írta.

„Isten nyugosztalja Kásler Miklós professzor urat!” – írta egy bejegyzésben Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes azt idézte fel, hogy a fehérváriak sokat köszönhetnek neki az Árpád-ház Program megvalósítása kapcsán.

Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke pedig azt írta, „Kásler Miklós professzor úrnak a teljes magyarság, határon innen és túl is nagyon sokat köszönhet. Távozásával nem csupán egy kiváló szakembert, hanem a külhoni magyarság összetartozását erősítő, elhivatott embert veszítettünk” – tette hozzá.

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint Kásler Miklós életútját végigkísérte a folyamatos munka, tudásának fejlesztése, a magyar életek védelme, nemzeti értékeink és kultúránk gyarapítása és a nemzet szolgálata. „Kiváló tudós, elkötelezett hazafi, igaz magyar ember volt, aki fájdalmas betegsége szenvedéseit felajánlotta Krisztusnak a Magyar Nemzetért” – fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: „Köszönjük szolgálatát, útmutató gondolatait a magyar tudomány, oktatás és kultúra minden szereplője nevében”.

„A Haza örökre hálás marad Kásler Miklós Miniszter Úrnak. Legyen neki könnyű a föld” – búcsúzott Hollik István kormánypárti parlamenti képviselő.

Cikkünk frissül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.