Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt két év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt egy férfit hétfőn a Zalaegerszegi Járásbíróság. Autójával a vádlott Nagykanizsa határában egy másik gépkocsival ütközött, amelynek utasai közül egy nő és az édesanyja meghalt, csak egy négyéves kisfiú élte túl a balesetet.
Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője közölte: a vádlott 2023. június 10-én kora este autózott Nagykanizsa külterületén, a 7-es főúton a 60-as korlátozó tábla ellenére óránkénti 95-99 kilométeres sebességgel. Amikor a Hevesi úti kereszteződéshez ért, az elsőbbségadást előíró tábla ellenére kihajtott elé egy másik autó, amelyben egy nő az édesanyját és négyéves fiát szállította.
A férfi fékezett, és balra kormányozta kocsiját, de a megengedett sebesség jelentős túllépése miatt nem tudta elkerülni az ütközést, és nekicsapódott a nő autójának bal sárvédőjének.
A balesetben a nagymama a helyszínen, az autót vezető lánya a kórházba szállítása után meghalt, a gyermek túlélte az ütközést.
A bíróság a vádirattal egyező tényállást állapított meg, kiegészítve az ügyészi vádbeszédben is elhangzott szakértői véleménnyel. Eszerint amikor a sértett a tábla ellenére behajtott a védett útra, olyan távolságra volt, hogy a vádlott akkor sem tudta volna fékezéssel elkerülni a balesetet, ha betartja a megengedett sebességhatárt.
Azt is megállapították, hogy a vádlott már jóval korábban észlelte a kereszteződés felé érkező másik járművet, és fékezéssel reagált is. Ha a megengedett sebességgel haladt volna, még meg tudott volna állni, amikor kihajtott elé a másik kocsi.
A Zalaegerszegi Járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért két évre felfüggesztett fogházra ítélte, továbbá három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
A bíróság a döntés során nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a veszélyhelyzetet a sértett keltette az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztásával, illetve hogy a vádlott büntetlen előéletű, beismerte a terhére rótt cselekményt, és őszinte megbánással bocsánatot kért a hozzátartozóktól. Súlyosító körülményként értékelte azonban a többi között, hogy a férfi alapvető KRESZ-szabályt megszegve okozta két ember halálát. Az ítéletet a felek tudomásul vették, így az jogerős.