Egy kismama bizalmába férkőzött egy nő azzal az ígérettel, hogy adományokat tud biztosítani az édesanya és újszülött gyermeke számára – számolt be korábban az esetről a Magyar Nemzet. November 8-án az édesanya be is engedte a nőt a VIII. kerületi lakásába, de végül ő kénytelen volt elmenni a lakásból, mert a látogató azt állította, hogy az adományok átvételéhez az alapítvány másik munkatársával kell találkoznia a közelben.
Előkerült egy videó a nőről, aki elrabolt egy nyolcnapos csecsemőt Budapesten
A rendőrség nemcsak a térfigyelő kamera felvételét mutatta meg, hanem a nő parókáját is.

A nő azt ígérte, amíg az édesanya elmegy, ő vigyáz a kisbabára. Bár az édesanya vonakodott, végül rábízta a csecsemőt a nőre, és elindult a találkozóra. A megadott helyszínen azonban senki sem jelent meg, így az édesanya visszatért a lakásba, ahol már sem a gyermeke, sem a nő nem volt ott. A nő ezt követően azonnal hívta a rendőrséget. Az alábbi videót a rendőrség tette közzé, amelyen az látható, amint a nő elviszi a csecsemőt, és amint elkapják a rendőrök. Mutatják a parókát is, amit a nő használt az álcázáshoz.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Berúgja az ajtót a tavasz, az előttünk álló héten végre eltehetjük a télikabátokat
Íme a következő napok időjárása.

Ez a magyar ellenzék: Orbán Viktort gyalázzák, Ukrajnát éltetik
Tüntetést tartott a Momentum, ukrán zászlókba burkolózott a baloldal színe-java.

Ezt a hetet is toronymagasan nyerte Orbán Viktor
Sikeres a Fidesz mozgósítása.

Erdő Péter állapotáról tájékoztatták a híveket, miután a bíborost meg kellett műteni
Az atyát jelenleg is kórházban ápolják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Berúgja az ajtót a tavasz, az előttünk álló héten végre eltehetjük a télikabátokat
Íme a következő napok időjárása.

Ez a magyar ellenzék: Orbán Viktort gyalázzák, Ukrajnát éltetik
Tüntetést tartott a Momentum, ukrán zászlókba burkolózott a baloldal színe-java.

Ezt a hetet is toronymagasan nyerte Orbán Viktor
Sikeres a Fidesz mozgósítása.

Erdő Péter állapotáról tájékoztatták a híveket, miután a bíborost meg kellett műteni
Az atyát jelenleg is kórházban ápolják.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!