Gulyás Gergely bejelentette, péntektől kézbesíti a postás a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.
Elmondta: azoknak a nyugdíjasoknak, akik banki átutalást kértek, február 12-én utalják a február havi nyugdíjat, egy nappal később pedig a 13. havit és a 14. havi nyugdíj első részletét.
Annak kapcsán, hogy a Republikon Intézet konferenciáján a nyugdíjakat támadták, azt mondta, a baloldal egyszer már eltörölte a 13. havi nyugdíjat. – Az az ígéret, hogy a baloldal majd a Fidesz politikáját valósítja meg, illúzió. A baloldal mindig minden jobboldali intézkedést megszüntetett – emlékeztetett.
A differenciált, szociális alapú nyugdíjrendszer ötletére az mondta, különbséget kell tenni, hogy valaki méltatlanul kap-e keveset, aki itt dolgozta végig az életét, de alacsony a nyugdíja, ebben az esetben érdemes teret adni a gondoskodásnak, de vannak olyanok is, akik külföldön dolgoztak, ezért alacsony a nyugdíjuk, de ők külföldről is kapnak juttatást.
Az energiatároló program kapcsán elmondta, több tízezren nyújtottak be eddig pályázatot, a kormány pedig meg fogja emelni a támogatás összegét, hogy még többen igényelhessék. A pályázatot március 15-ig lehet benyújtani. Jelezte, a cél a napenergia tárolásának lehetősége, ami a rezsicsökkentés egy új fajtája.
A törvények a fővárosra is vonatkoznak
Az MTVA kérdésére a szolidaritási adóval kapcsolatban Gulyás Gergely tisztázta, Budapest főpolgármestere minden alkalommal elmondta, hogy csődbe mennek, de végül nem mentek csődbe, ami mindannyiunk érdeme, ahogyan az is, hogy eleget tegyen a saját kötelességének.
Ha nem a vita lehetőségét keresné minden alkalommal Karácsony Gergely, és a kátyúzással foglalkozna mondjuk, mindenki jobban örülne. A konkrét üggyel kapcsolatban már túl vagyunk egy alkotmánybírósági döntésen, azt képviseltük, hogy ez egy közigazgatási perben értelmezhető, ezt egyértelművé tette az Alkotmánybíróság is
– húzta alá. A miniszter szerint a főváros vezetése fordítva ül a lovon, és eljutottunk oda, hogy egy közteher befizetése kapcsán rablást kiáltanak. – Minden normális állami működésben él a közteherviselés kötelessége, ez Karácsony számára viszont elfogadhatatlan – mondta.




















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!