Bár szavait sokan félreértették vagy félremagyarázták, szándéka minden esetben a magyarországi cigányság felzárkózásának és polgárosodásának elősegítése volt – hangsúlyozza Lázár János. Az építési és közlekedési minisztert a Hír TV stúdiójában többek között arról kérdezik, hogyan látja a magyarországi cigányság helyzetét és gazdasági szerepét. Az is szóba kerül, hogy miért döntött a magyar politikában szokatlan, nyilvános bocsánatkérés mellett. A miniszterrel készült beszélgetést pénteken este nyolc órától, a csatorna Péntek 8 című műsorában tekinthetik meg.

A Hír TV-nek adott interjúban a miniszter reagál a Balatonalmádiban elhangzott, nagy port kavart kijelentéseire, és kifejti, miért tekinti aranytartaléknak a roma közösséget a munkaerőpiacon. A miniszter azt is elmondja, hogy nincs szüksége arra, hogy neki közvetítsen bárki is, akár a liberális sajtó, akár a liberális jogvédők közte és a cigányság között, mert „meg tudunk mindent egymással beszélni normális hangon”.
A legfontosabb állításom, hogy Magyarországon nem migrációra, hanem integrációra van szükség
– hangsúlyozza Lázár János. Kifejti: ha tudnak még több munkahelyet teremteni és nem 4,9 millió ember dolgozik, hanem akár 5,2 millió, az óriási előrelépést jelent. Ehhez azonban be kell vetni az „aranytartalékot”. – A magyar kormánynak az a kötelessége, hogy minden magyarnak, és mindannyian magyarok vagyunk, lehetőséget és munkát teremtsen – mutat rá a tárcavezető.
Lázár János a műsorban megindokolja, hogy miért döntött a magyar politikában szokatlan nyilvános bocsánatkérés mellett.
Mindig vállalja tettei és kijelentései következményeit, és elnézést kér azoktól, akiket balatonalmádi beszéde megbántott.
Azt a folyamatot, amelyet a Fidesz elindított az elmúlt 16 éveben, hogy lehetőséget biztosítson a fölzárkózásra és a polgárosodásra, folytassák közösen, adjanak neki új lendületet – fejti ki a miniszter a pénteki műsorban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!