– Az adatok azt mutatják, hogy a harmadik szakaszban van a járvány, tegnap több mint nyolcezer fertőzést regisztráltak, és a harmadik hullám a második hullám legnehezebb napjainál is nehezebb lehet – mondta Gulyás Gergely a kormányinfón, és arra kérte az állampolgárokat, tartsák be az intézkedéseket, mert csak a kontaktusszám csökkentésével fékezhető meg a vírus.
A hosszú távú megoldást az oltások jelentik. Ezen a területen jó hírek vannak, a beoltottak száma egymillió-százötvenezer fölött van, és 327 ezren már a második oltást is megkapták. Az átoltottság ezzel az EU-ban a második legmagasabb, és az elmúlt napokban egyértelműen mi oltottunk a leggyorsabban az unióban.
– tájékoztatott a miniszter. Gulyás Gergely elmondta, hogy lakosságarányosan már több mint négy százalék a beoltottak aránya. –Több százezer idős még nem regisztrált, annak ellenére, hogy a legtöbb regisztrált az idős korosztályból került ki – folytatta, hozzátéve: a tiszti főorvos azoknak is levelet fog írni, akik még nem jelentkeztek.
Gulyás Gergely arra kéri a baloldalt és különösen Gyurcsány Ferencet, hogy ne veszélyeztesse a magyar embereket a kínai oltás ellen történő hergeléssel.
– Az oltásból ne csináljunk politikai kérdést! – húzta alá.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar emberek több mint ötven százaléka kéri az oltást, Európában ez az arány hetven százalékhoz közelít.
Senkit nem hagy az út szélén a kormány
Gulyás Gergely a gazdaságról azt mondta, Magyarországon az elmúlt héten hatályba lépett intézkedések sokaknak jelentenek nehézséget. Ebben a helyzetben a kormány
egyértelművé tette, hogy senkit nem hagynak az út szélén, és a bértámogatást minden bezárással érintett területre kiterjesztették.
A miniszter elmondta, hogy egész márciusra biztosítják az ötvenszázalékos bértámogatást, és a bérleti díj fizetése alól is mentesülnek a szolgáltatók, ha állami vagy önkormányzati helyiséget bérelnek. – A munkát terhelő járulékokat is elengedik – fejtette ki Gulyás Gergely.
A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a bértámogatásokat továbbra is időben folyósítják. Mintegy 51 milliárd forint a megítélt támogatások összege, és 99 százalék fölötti arányban fizették már ki ezeket. A miniszter mindenkit arra kért, tartsák be a járványügyi szabályokat.
Gulyás Gergely elmondta, bízhatunk benne, hogy a járvány utolsó szakaszában vagyunk, és már van eszközünk a vírus legyőzésére.
A miniszter egyúttal reményét fejezte ki, hogy húsvétig minden idős embert be tudnak oltani, majd utána azokat a fiatalokat is, akik igénylik az oltást. Kitért arra is, hogy eddig félmillióval több embert oltottak be a keleti vakcináknak köszönhetően.
Politikai hangulatkeltés a DK-tól
A miniszter a Magyar Nemzet kérdésre közölte, hogy
a DK nem létezett még, amikor a baloldal a külhoniak ellen ágált, például a tragikus 2004-es népszavazáskor, amit akkor is Gyurcsány vezényelt. A DK nem azért ágál, hogy ne kapjon senki jogosulatlanul oltást, hanem azért, hogy a karantén idején felgyülemlett feszültséget hergelésre és politikai haszonszerzésre használja fel.
Gulyás Gergely szerint azoknak a feladata a baloldali feddhetetlenségi nyilatkozat megállapítása, akik ezt létrehozták. Czeglédy Csaba például jogerősen el lett ítélve, mégis elindul a baloldali előválasztáson.