Kárpát-medencei nemzetpolitikai rendszerváltásra van szükség

Trianon 100. évfordulójának apropóján Tőkés Lászlóval és Izsák Balázzsal beszélgetett Zoom-videóban Pesty László, az Írdalá kampányfőnöke. A kezdeményezés nem torpant meg, noha pillanatnyilag a négy hiányzó tagállam aláírásait nem lehet gyűjteni, hiszen az Európai Parlamentnek kell döntenie arról, hogy a bizottság által javasolt plusz fél évet megadják-e erre a célra.

Szilléry Éva
2020. 06. 04. 19:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarellenesség általános román nemzetstratégiai ideológiává lépett elő Romániában – állapította meg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke abban a Zoom-videóbeszélgetésben, amelyet az Írdalá kampánystábja készített vele. Az erdélyi politikus hozzátette: évek óta nemzetstratégiai offenzíva van folyamatban. Tőkés László a nemzeti összetartozás napján Bukarestben tartózkodik, mert ma tárgyalták a Klaus Johannis államelnök elleni perét. A román elnököt a romániai magyarok, a legnagyobb ellenzéki párt tagjai, valamint Magyarország állampolgárai ellen irányuló uszító kijelentései miatt jelentette fel a magyar politikus.

– Furcsa mementóként itt vagyok kénytelen a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára visszaemlékezni. Nagyon fontos, hogy ez a jubileum mozgósítsa a Kárpát-medencét, hogy az 1989-es formai rendszerváltás után egy Kárpát-medencei nemzetpolitikai rendszerváltásra is sor kerüljön, amely méltó módon ad választ a provokációknak – fogalmazott, hozzátéve, hogy csoda történt, amikor Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését több mint 1,2 millió ember írta alá.

Az Írdalá kampánycsapata az Európai Unióban, ősei földjén, kisebbségi sorban élők helyzetéről szóló interneten elérhető vitákkal szeretné a figyelmet fenntartani a jelenleg futó legsikeresebb polgári kezdeményezésen. Mint az a korábbi vitában elhangzott, hogy ha nem is parádés módon, de a magyar közbeszéd ingerküszöbét elérte a kérdés, ám Magyarországon, Szlovákián és Románián kívül nagyon kevés országban sikerült témává tenni.

Uniós szinten azonban még nem létezik a regionalizmus dilemmáiról szóló diskurzus, így már az önmagában sikere lenne a petíciónak, ha a közbeszéd érdemben foglalkozni kezdene vele.

Hétfőn 20 órai kezdettel Schiffer András ügyvéddel, Parászka Boróka újságíróval, a kezdeményezés egyik kritikusával Megadja Gábor beszélget az irdala.hu Facebook-oldalán.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.