Vészhelyzet esetén öt óra kell ahhoz, hogy a HUNOR speciális menőegység tagjai a felszereléseikkel, rádiókkal, hordágyakkal, megfelelő öltözettel és nem utolsósorban az emberkeresésre kiképzett kutyáikkal a világ bármely pontja felé útnak indulhassanak. A HUNOR mentőszervezet és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ a speciális mentőeszközök és a személyi állomány felszereléseinek rakodását gyakorolta az elmúlt hétvégén Kecskeméten, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Szállító Repülőszázadánál.

A nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtás egyik fontos eleme, hogy a városi kutató- és mentőcsapatok szükség esetén rövid időn belül áttelepüljenek egy földrengés sújtotta térségbe, és ott idejében segítsenek a romok alatt rekedt áldozatok mentésében. A HUNOR Mentőszervezetnek az ENSZ INSARAG minősítésének megfelelően képesnek kell lennie arra, hogy a legrövidebb időn belül – akár közúton, akár légi úton – a bajba jutott országba érkezzen, és megkezdje a mentést – elemezte a gyakorlatot Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a HUNOR mentőszervezet parancsnoka. A nemzetközi szabályok szerinti egyeztetések után a mai gyakorlat szerint, ha engedélyt kap a landolásra, a Honvédség légi szállítóinak segítségével öt órán belül útnak indulhat a mentőegység akár több ezer kilométeres távolságra is.

HUNOR
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság égisze alatt alakult meg a speciális helyzetekben bevethető HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Services) hivatásos nehéz kutató-mentő mentőszervezet. A csapat alkalmas a bekövetkezett veszélyhelyzetek, katasztrófák során jelentkező speciális mentési feladatok ellátására, az elsőként beavatkozók megerősítésére. Magyarországon a HUNOR a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi, külföldön pedig Magyarország hivatalos katasztrófavédelmi mentőcsapataként végzi tevékenységét. Működését Budapesten egy órán belül, vidéken öt órán belül, külföldön pedig 48 órán belül képes megkezdeni. A HUNOR hivatásos mentőszervezet szakfeladata a romok alatt rekedt áldozatok keresése, mentése, szükség szerint elsősegélynyújtás. Földrengés sújtotta területen magától értetődő feladat a műszaki mentés, az áldozatok kiemelése, a túlélési esélyeik biztosítása. A HUNOR mentőszervezet több mint kétszáz szakemberből áll.
A közepes városi kutató és mentési képességű (USAR) csapatnak tudnia kell tizenöt centiméteres vasbeton padlót vagy födémet áttörni, harminc centiméteres vasbeton oszlopot és négy milliméteres acélszerkezetet, illetve negyvenöt centiméteres faszerkezetet átvágni. Az erőnlét is fontos, mert a minősítéshez a HUNOR tagjainak egy tonnányi terhet kézzel is tudni kell elmozdítani, valamint tizenkét tonnányi súlyt megemelni. A csapat tagjai között kell lenni vezetés-irányítási, mentési, kutatási, logisztikai és egészségügyi képességgel rendelkező szakembereknek is.
A rakodási gyakorlat közben a HUNOR mentői arra is figyeltek, hogy a repülőgépet a megfelelő súlyelosztás szerint pakolják be a lehető legrövidebb idő alatt. A rakodás irányításában fontos szerepe volt a repülőbázis munkatársainak. A HUNOR felszereléseinek egy része az utastérben kaphat helyet a megfelelő biztonsági rendszabályok mellett, ugyanígy a kutyabokszok, amelyekben megfelelően rögzítve utazhatnak a mentőkutyák.