Kedvező feltételekkel vehetünk részt a nemzetközi űrprogramban

Az egész magyar tudományos élet jelentősen profitálhat az Oroszországgal közösen indított űrkutatási programból, amelyre Magyarország az űrtechnológia terén elért kiemelkedő eredményei alapján kapott lehetőséget. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos lapunknak hangsúlyozta: egyebek mellett olyan tudományos kísérletekre is lehetőséget ad az együttműködés, amelyek csak az űrben végezhetők el.

„Az új EB nem támadja már olyan harcosan az atomenergiát” Fotó: Teknős Miklós

– A múlt héten állapodott meg Magyarország és Oroszország közös űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024–2025-ben a Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről. A tárgyalódelegációban ön is részt vett. Nehéz volt képviselni a magyar álláspontot?

– Kifejezetten előremutató és konstruktív tárgyalás volt. A két ország között évtizedekre visszamenően hatékony az együttműködés az űrkutatásban, így a magyar álláspont jól illeszkedik az orosz prioritásokhoz ezen a területen. Hazánknak kedvező, hogy nem kizárólag pénzben kell állnia a részvétel költségeit, az orosz fél beszámítja a magyar kutatási és tudományos eredményeket és a műszereket, amelyeket a közös munka során fel tudunk ajánlani. A program főbb kutatási területei az anyagtudományok, az űrélettan, valamint a Föld környezetének vizsgálata lesz. Mindhárom terület fontos az orosz kutatóknak is, ám emellett az űrállomáson kívüli kutatásokban is felajánlották a magyar részvétel lehetőségét.

– Az ellenzéki média hevesen támadta a magyar űrkutatási ambíciókat. Valóban luxusnak minősül ezzel a területtel foglalkozni?

– Távolról sem. Az emberes űrrepülés legfeljebb egyes DK-s és hasonlóan szélsőséges politikusok fejében luxus­utazás. Rendkívül erős torzítás bizonyos baloldali médiumok részéről, hogy nemzeti érdekeket képvi­selő programokon kérik számon pél­dául az egészségügy infrastruktúrájában elvégzendő feladatokat. Ráadásul egyebek mellett kiemelkedően fontos orvosi kutatások is végezhetők az űrben, ahol olyan kémiai reakciók zajlanak le, amelyek a gyógyszerfejlesztésben nélkülözhetetlen ismeretanyag megszerzését teszik lehetővé. Rengeteg, a mindennapjaink részévé vált szolgáltatás elképzelhetetlen lenne űreszközök nélkül, és mindannyiunk életét szerteágazóan érinti a világűrre is kiterjesztett technoszféra.

– A Roszkoszmosszal kötött megállapodásnak miben áll a jelentősége, milyen lehetőség ez a magyar űrkutatásnak?

– Az emberiség egy olyan különlegesen felszerelt laboratórium birtokában van, amelyhez hasonló nincs a bolygónkon. Ez a Nemzetközi Űrállomás, amely az egyik legjobb példája annak, hogy a világűrben a nemzetek milyen komolyan kooperálnak egymással. Az űrállomás közös projektje többek között Oroszországnak, az Egyesült Államoknak, Japánnak és az Európai Űrügynökségnek (ESA). Ezt a különleges laboratóriumot egészen szűk klub használhatja, hiszen egy évben 9-12, egész működési időtartama alatt mindössze néhány száz kutató tud oda belépni. A súlytalanság, vagyis mikrogravitációs környezet, a kozmikus sugárzás, valamint a különleges hőmérsékleti és egyéb viszonyok olyan fizikai, kémiai, biológiai folyamatok tanulmányozására adnak lehetőséget, amelyekre a Földön elvileg sincs mód. A folyadékok fizikájától kezdve a lángok terjedésén keresztül, az emberi fizioló­giáig olyan folyamatok figyelhetők meg, amelyek a bolygónk felszínén létre sem tudnak jönni. Önmagában az is nagy eredmény, ha egy nemzet csak a műszereivel képviseltetheti magát egy űrkutatási projektben az űrállomáson.

– Más járulékos hasznunk is származhat az együttműködésből?

– Óriási eredmény a kutatóintézetek, a részt vevő tudósoknak, de az egyetemi hallgatóknak is fontos pályaorientációs tényező lehet a program, és bizonyosan számos diplomamunka és doktori értekezés születik majd belőle. Ezentúl az egész magyar természettudományos és műszaki élet is évtizedekre töltekezhet a programból, ahogy Farkas Bertalan repüléséből is tette, és arra is jó esélyt kap, hogy a világ élvonalába kerüljön. A projektben részt vevő kutatóintézeteink és egyetemeink várhatóan jelentősen előrelépnek a nemzetközi rangsorban. A szűken vett magyar űrszektor mellett a természettudományos, az orvostudományi és a mérnöki tudományokkal foglalkozó intézetek presztízse is emelkedhet, hiszen Magyarország teljes értelmiségi, tudományos vertikuma lehetőséget kap, hogy bekapcsolódjon az aktuális kutatásokba.

– Említette, hogy a magyar–orosz együttműködés az űrkutatásban évtizedekre nyúlik vissza. Melyek a legjelentősebb eddigi eredményeink?

– Számos magyar műszer van a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, amelyek egyebek mellett a plazmafizika és az elektromágneses jelenségek vizsgálatát szolgálják. Az űrállomás életfenntartó rendszereinek része például a hazai fejlesztésű Pille doziméter, amely a világon az egyetlen, az űrállomáson kiolvasást lehetővé tévő dózismérő. Ezzel a golyóstoll méretű eszközzel az űrséta után kiértékelhető a kozmikus sugárzás, és az amerikaiak is referencia- adatbázisnak használják az így mért adatokat. Egy üstökös magját elsőként felkutató és lefilmező Vega-misszió sikere is elképesztő eredmény volt. Ez az együttműködés nyithatta meg az utat a magyar mérnököknek, kutatóknak az Euró­pai Űrügynökséghez. Azóta az ESA által indított missziókban is több sikeres magyar berendezést, műszert vagy szoftvert fejlesztettünk. Így a világhírű Ro­setta-misszió Csurjumov–Geraszimenko-üstökösre leszálló egysége is azért tudott a Földre adatokat továbbítani – annak ellenére, hogy nem a kijelölt helyen érte el az aszteroida felszínét –, mert kiváló munkát végeztek a magyar mérnökök. De említhetem a jelenleg is a Merkúr felé tartó BepiColombo küldetés két szondájába beépített magyar műszereket is. A közelmúlt hatalmas sikere, hogy a hónap elején a ­Rocket Lab Új-Zélandról fellőtt rakétájával elstartolt két magyar, rendkívül kis méretű, 5×5×5 centiméteres úgynevezett pikoműhold. A magyar mérnökök elsőként bizonyították be a világ tudományos közvéleményének, hogy a pesszimista jóslatok ellenére igenis lehet méréseket végezni ilyen apró eszközökkel.

– Összesen hány kutató munkálkodik a magyar űrszektorban?

– Több száz tudósból és kutatóból áll a magyar team, s a programhoz közvetlenül kapcsolódva öt akadémiai kutatóintézet vesz részt benne. Emellett szinte valamennyi természettudományi, műszaki vagy élettani kérdésekkel foglalkozó felsőoktatási intézmény vagy dolgozott már ilyen projektekben vagy most is részese az űrprogramoknak. Az elmúlt hetven évben a százat is meghaladta a kísérletekben alkalmazott magyar műszereknek a száma, amelyek közül soha egyetlenegy sem romlott el.

„Az új EB nem támadja már olyan harcosan az atomenergiát”
Fotó: Teknős Miklós

– Szintén visszatérő ellenzéki bírálat, hogy az orosz űrprogramban veszünk részt. Lenne más lehetőségünk?

– 2011 óta kizárólag az oroszok tudnak embert juttatni az űrbe üzemsze­rűen, nemzetközi együttműködéssel. Az amerikai NASA vagy az európai ESA űrhajósai is az oroszok űrhajóival jutnak a kozmoszba. Sőt, az asztro­nauták kiválasztásánál és kiképzésénél is minden nemzet az oroszok szaktudására támaszkodik, így természetesen mi is. Az űrkutatásban mindig is jellemző volt a különböző államok közötti kooperáció, még a nagyhatalmak között is, hiszen nincs minden országnak űrközpontja vagy rakétája. A hidegháború idején is jól tudott együttműködni a szovjet Szojuz az amerikai Apollóval.

– Milyen helyzetben van az űrkutatás nemzetközileg tekintve? Mennyire stratégiai terület?

– Rendkívül dinamikusan fejlődő ágazatról van szó, amit érzékeltet, hogy a 2008-ban kezdődő gazdasági válság időszakában is évente hat-nyolc százalékos növekedést könyvelhetett el az űrszektor, konjunktúra idején ez a szám eléri a húsz százalékot. Ha csak a szűkebb környezetünket nézzük, azt látjuk, hogy a régiónk országai – köztük Románia, Csehország és Lengyelország – is évről évre jelentősen növelik az űrprogramjuk forrásait. E tekintetben már hazánk is felzárkózóban van, ám sokáig méltatlanul elhanyagolt volt az űrkutatás, mivel a Gyurcsány–Bajnai-kormányok megpróbálták teljesen lenyomni a térképről. Bár már 1992-ben meghívást kaptunk az ESA-ba, végül csak 2015-ben csatlakoztunk. Az űrszektor erőteljes felívelését az is magyarázza, hogy egy jól megalapozott űripari befektetés megtérülési rátája a kockázatokat is felülíróan magas, az ESA saját számításai alapján egy a hathoz.

– Mely területek a leginkább kecsegtetőek bolygónk és civilizációnk élhetőbbé tétele szempontjából?

– A globális telekommunikáció, a hírközlés, a meteorológia és a globális navigációs rendszerek terén számottevő fejlődés várható a közeljövőben, de a világűr gazdasági hasznosítása is az érdeklődés homlokterében áll. A Hold, a bolygónk körül mozgó aszteroidák, kisbolygók, üstökösök, meteorok kiemelkedő jelentőségűek, hiszen számottevő mennyiségben nyerhetők ki belőlük olyan ásványok, mint a platina vagy az arany. Csehország például e célra komoly hangsúlyt helyez, Luxemburg kedvező adókörnyezetet teremtett az űripari vállalkozásoknak. A magánvállalatok is egyre kompetensebb szereplőként jelennek meg az űrszektorban.

– Biztonságpolitikai célokat is szolgálhat az űrkutatás?

– Természetesen. Amikor tavaly kineveztek űrkutatásért felelős miniszteri biztosnak, jeleztem, hogy a Föld megfigyelésével kapcsolatos Copernicus-program, és az abban működő Sentinel műholdak adatait a migráció kapcsán is hasznosítják. A tömeges mozgások követése mellett a földközi-tengeri embermentésben is nélkülözhetetlen a műholdas adatok használata, a Frontex is ezekre támasz­kodik.

– A klímavédelemben lehet szerepe az űrkutatás eredményeinek?

– Persze, éppen ezért ironikus, hogy olyan politikai erők beszélnek a leghisztérikusabban a klímavédelemről, erőteljes hátsó szándékkal, amelyek azzal sincsenek tisztában, hogy az éghajlatot figyelő tudósok és intézetek milyen adatokra támaszkodnak, és honnan nyerik ki azokat. A klímakérdés kezelése űrtevékenység és űrkutatás nélkül nem is lehetséges, hiszen a Föld és a bioszféra megértéséhez kívülről kell megfigyelnünk a bolygónkat. A klímaváltozást nem az elektromos rollerrel és a biciklivel fogjuk megoldani, sokkal inkább a műholdas flották méréseire támaszkodva.

– Mit gondol a párizsi klímaegyezmény célkitűzéseiről? Reális elképzelés 2050-re szénsemlegessé tenni az Európai Uniót?

– Világos, hogy ebbe az irányba kell mennünk, hiszen nagy baj van a klímával. A problémát meg kell oldani, hogy megelőzzük a katasztrófát, ezt minden világosan gondolkodó politikus látja. Ennek megfelelően a magyar kormány higgadtan meg is tette a szükséges sorozat első lépéseit.

– Hogyan állunk az üvegházgázok kibocsátásával?

– Kiemelkedően jól állunk az EU és a világ szintjén is: 1990 óta több mint harminc százalékkal csökkent a szén-­dioxid-kibocsátásunk, ezzel az unió egyik legzöldebb országa lettünk. Minderre úgy voltunk képesek, hogy közben nőtt a gazdasági és ipari termelésünk volumene.

– Mekkora esély van arra, hogy jelentősen tovább tudjuk csökkenteni az emissziót?

– Előremutató, hogy az új Európai Bizottság legalábbis nem támadja már olyan harcosan az atomenergiát, mivel anélkül a karbonsemlegesség céljai nem lennének reálisak. 2030-ra a teljes energia-előállításunk kilencven százaléka lesz szénsemleges, ami rendkívül nagy eredménynek számít. Az atomenergia mellett fontos kiegészítő szerep jut a megújuló energiáknak is, az üvegházgázokért felelős fosszilis energiahordozók mennyiségét pedig egy számjegyűre redukáljuk az energiamixben.

– Orbán Viktor miniszterelnök a klímaegyezmény támogatásának feltételeként említette, hogy ne a kisemberek, egyszerű adófizetők viseljék az átállás terheit, ami azt is jelenti, hogy a nagyvállalatoknak is részt kell venniük. Hogyan vehetők rá erre?

– A klímaváltozást – ahogy a hasonló kríziseket – alapvetően nem az egyének döntései okozzák, hanem a globális gazdasági érdekkörök és hálózatok, amelyek végtelen növekedést és profitot akarnak megvalósítani egy véges rendszeren belül. 2011-ben a bank­adó magyarországi bevezetése megmutatta: a nagyvállalatok rávehetők a hibás globális gazdasági folyamatok korrigálására, hisz azóta csak Európában húsznál is több ország vette át a példánkat. Nem lenne igazságos, ha a leggazdagabb és e ténytől nem függetlenül egyben a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országok és multinacio­nális, globális vállalatok a felzárkózó közép- és kelet-európai nemzetekkel fizettetnék ki a klímaváltozás elleni harc költségeit.