Az egész világon, így Európa-szerte is napról napra emelkedik a fertőző betegek száma. Sajnos exponenciális növekedésnek vagyunk tanúi, már harmadik napja közel négyezer új esetet regisztrálunk – hívta fel a figyelmet az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos szerint nagyon erőteljes a járvány mostani, felfutó szakasza, ezért kiemelten fontos, hogy még szigorúbban és következetesebben betartsuk az óvintézkedéseket.
Ismertetése szerint 3581 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, és hetven beteg hunyt el, köztük egy 28 éves fiatal férfi is. A legidősebb elhunyt 98 éves volt – jelezte. Müller Cecília elmondta, folyamatosan nő a kórházban az ápoltak száma is, jelenleg 4417 koronavírusos beteg szorul kórházi kezelésre, közülük 313-an vannak lélegeztetőgépen. Jelentős teher hárul az egészségügyi intézményekre és az egészségügyi személyzetre – húzta alá, emlékeztetve arra, hogy a kormány november elsejétől ismét húsz százalékkal emeli az egészségügyi személyzet bérét.
A tiszti főorvos elmondta, éppen azért, mert a tendencia emelkedik, a szabályokat muszáj betartatni. Nincs sok szabály, ezek követhetők, nem követelnek különös erőfeszítést. Emlékeztetett,
a maszkviselés szabályai mától szigorodnak, bővül azoknak a helyeknek a köre, ahol kötelező viselni. Müller Cecília arra kérte a nézőket, ne a kiskapukat keressük, hiszen a cél az, hogy megvédjük magunkat és egymást.
Példaként említette, hogy lassú kiszolgálásnál két fogás között is érdemes visszatenni a maszkot, bár a jogszabály megengedné, hogy ezt ne tegyük.
A maszkhasználati ismereteket is felfrissítette Müller Cecília. A textilmaszkok és az orvosi maszkok alkalmasak, de az egyszer használatos maszkok nagyjából négy órán át védenek – emlékeztetett. A szelepes maszkok kifejezetten profi eszközök, de ezzel akár kárt is okozhatunk. Az ilyet egészségügyi dolgozók védelmére használják: a szelep kiengedni a benti levegőt, és így, ha beteg ember hordja, fertőzhet.
Müller Cecília azt kérte a lakosságtól: senki ne feledkezzen meg az egyéni felelősségről, mert ha nem tartjuk be a szabályokat, nem tudjuk megakadályozni a fertőzés terjedését. – Ha valaki enyhe tüneteket észlel magán, akkor se menjen közösségbe. Sokszor csak a második, harmadik napon, vagy akár egy hét múlva alakul ki a láz, illetve a koronavírus fertőzésre jellemző szag- és ízvesztés – magyarázta az országos tisztifőorvos, hozzátéve: aki tünetszegény, az is ugyanolyan fertőzőképes, mint a komolyabb tüneteket produkáló betegek.