– Lehet, hogy a magyarok nincsenek annyian, mint a németek, de nem most jöttünk le a falvédőről – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az Európai Unióban zajló vitára reagálva. A miniszterelnök így foglalta össze az eddigieket: – Az Európai Uniónak most kell elkészítenie a következő hét évre a költségvetését. Közben meg kell segítenie a járvány miatt bajba jutott országokat. Emellett egyes országok még egy plusz jogszabályt fűznének hozzá a csomaghoz „jogállamiság” címen. Ezt mi nem tudjuk elfogadni. Ugyanakkor időt sem szeretnék veszíteni.
Két dolgot kell különválasztani
A költségvetést és a helyreállítási alapot el tudjuk fogadni, a jogállamisági rendeletet tegyük félre későbbre!
Ez a mi javaslatunk, a lengyelekkel erről állapodtunk meg: azonos álláspontot fogunk képviselni.
Orbán Viktor hozzátette: – A mostani szabály az, hogy az unióban nem lehet többségi döntéssel sem egy tagállamot rákényszeríteni olyasmire, amit nem akar, de most a bizottság részéről előkerült egy bevándorlási javaslat, amelyet a másik kettővel együtt át akarnak vinni. 34 millió migránsnak akarnak lakást, letelepedést és állampolgárságot adni. Ezt mi a kezdetektől elleneztük.
Az egésznek az áll a középpontjában, hogy most létrehoznak egy olyan jogszabályt, amellyel kényszeríteni lehet minket, és hiába küzdöttünk öt-hat éven keresztül azért, hogy ne váljunk bevándorlóországgá, kitaláltak egy jogi eszközt, hogy az történjen, amit akarnak – szögezte le.
A kormányfő szerint két dolgot kell különválasztani. Az egyik a költségvetés, amit nem lehet Magyarországtól elvenni, akkor sem, ha nem tud januárban hatályba lépni. A helyreállítási alap pedig egy másik dolog, amelyben a tagállamok közösen vesznek fel hitelt, de Orbán Viktor szerint Magyarország nem teszi jól, ha olyan országok mellett teszi ezt meg, amelyeknek államadóssága az éves teljesítményük 150-180 százalékán áll. – Közösen vesszük fel, és közösen fizetjük vissza. Azért veszünk részt ebben, mert ha nem tesszük, akkor néhány ország gazdasága összeomolhat – jelentette ki a kormányfő. Mint mondta, ez Magyarország részéről egy szolidaritási gesztus, amely nem érdekünk, de ennek ellenére közösen vállaljuk ezt a kockázatot azért, hogy ne omoljanak össze a gazdaságok.
– Magyarország álláspontja világos: gazdasági kérdéseket nem lehet összekötni politikaiakkal.
Tehát a jogállamiságról szóló javaslatot le kell választani a másik kettőről. Azon a jogi állásponton vagyunk, aminek alapján most működik az unió, ezt ők most meg szeretnék változtatni. Nyomás alá akarnak helyezni bennünket, de mi ebbe nem megyünk bele – mondta határozottan Orbán Viktor.