Adócsalás gyanújával vették őrizetbe Joób Mártont , aki a szegedi polgármester, Botka László legszűkebb köréhez tartozik és az önkormányzatban a család- és szociálpolitikáért, illetve sportért felelős tanácsnok. Joób a 2018-as választáson az MSZP és a Párbeszéd közös országgyűlési képviselőjelöltje volt Csongrád megye 2-es körzetében (Szeged), de B. Nagy László, a Fidesz–KDNP jelöltje megelőzte. Az Origo.hu úgy tudja, hogy a NAV már hosszabb ideje nyomozott a politikus ügyében. A NAV ugyanakkor annyit közölt, hogy folyamatban lévő ügyben nem nyilatkozhatnak. A Hír TV viszont úgy értesült, hogy a képviselő cégeinél az tűnt fel a NAV-nak, hogy a több milliárd forintos árbevételek után alig maradt nyereség. Az adóhatóság a túlzottan nagy összegű költségszámlák miatt kezdett vizsgálódni. A gyanú szerint több százmilliót csalhatott így el a tanácsnok.

Ivóvíz nincs, de farmberuházásra azért akad pénz az óbudai baloldalon
A rácsok mögül irányított kerület lakóinak elfogyott a türelmük.