Várhatóan ma szavaz az Országgyűlés az iskolaőrség létrehozásáról. Ha támogatást kap a javaslat, szeptembertől megkezdheti munkáját a főként volt rendőrökből verbuválódó testület. A kormány az iskolai erőszak megfékezését várja az intézkedéstől, ám nem lesz minden intézményben őr, csakis ott, ahol az igazgatók ezt kifejezetten kérik.
Az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ lapunk kérdésére közölte, hogy a tankerületi központok köznevelési intézményeinél jelenleg 288 feladatellátási helyen tartanak igényt az iskolaőrre. A szakképző intézményekért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium pedig azt válaszolta: náluk 204 iskola élne a lehetőséggel, 168 pedig nem kér az őrségből. Hozzátették, az igényfelmérés szerint Budapesten lesz szükség a legtöbb rendfenntartóra a szakképzésben.
Jó döntésnek tartják
A fővárosban 23 iskola szeretne iskolaőrt, Győr-Moson-Sopron megyében 19, Szabolcsban 18, Hajdú-Biharban pedig 16. A legkevesebb fegyelmi gonddal Heves és Vas megye szakképző iskoláiban küzdenek, ezekben a térségekben csak három-három igazgató gondolja úgy, hogy külső segítséget vetne be az erőszak ellen.
Mucsi Balázs Sándor, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója arról mesélt lapunknak, szerinte jó döntés az iskolaőrség felállítása. – Szükséges lépésnek érezzük az iskolaőrség elindítását, több telephelyünkön kértük is, hogy legyen. Intézményeink egyébként is régóta kapcsolatban állnak a rendőrséggel, lévén hogy az egyikben rendészeti képzést is folytatunk. Az elmúlt időszak tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy a bűnmegelőzési tanácsadók rendszeres jelenléte érdemi visszatartóerőt jelent. Visszaszorultak a lopások és a kisebb szabálysértések, amióta a rendőrök az iskolai élet részévé váltak, illetve prevenciós céllal látogatják az órákat – fogalmazott a főigazgató.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Megjegyezte: az utóbbi években országszerte megjelentek a dizájnerdrogok középiskolás körökben, de a rendszeres rendőri jelenlétnek köszönhetően a gyanúsnak tűnő elemek eltűntek az iskoláik környékéről, amitől mind a tanárok, mind pedig a diákok nagyobb biztonságban érzik magukat. Mucsi Balázs Sándor nem tartja aggályosnak, hogy a leendő iskolaőröknél kényszerítő eszközök is lesznek, mint mondta, biztos benne, hogy ezeket csak indokolt esetekben fogják használni, ám elrettentésnek megfelelők.