Az Oktatási Hivatal (OH) a 2016/17-es tanév óta működtet jelzőrendszert, hogy kiszűrjék és időben megakadályozzák a problémás diákok iskolarendszerből való kisodródását. A bevezetés tanévében több mint nyolcvanezer olyan diákot találtak, akiket a rossz jegyeik, illetve a túlzásba vitt hiányzásaik miatt a lemorzsolódás fenyegetett, ez az akkori tanulólétszám 10,85 százaléka volt. Az érintettek azóta minden tanévben fokozatosan kevesebben lettek. Tavaly nyáron már csak ötvenezren tartoztak a veszélyeztetettek közé, ami mindössze 6,8 százalékos arány, a mostani tanév első félévében pedig még kevesebben, 35 492-en igényelnek extra segítséget a tanulmányaikhoz (6,33 százalék). Tavaly ilyenkorhoz képest felére esett vissza azok száma, akiknek több mint egy érdemjegyet romlott az átlaguk. Tovább csökkent a bukások aránya is, egy év leforgása alatt 6,17 százalékról 4,46-ra, ami különösen szép eredmény, tekintve, hogy a járvány miatt elrendelt digitális oktatás a nehéz szociális körülmények között élő, jellemzően gyenge átlagú tanulóknak különösen nagy kihívást jelentett az elmúlt év folyamán. A vizsgált 560 ezer gyerek közül most 25 ezren szereztek a félévi bizonyítványukba legalább egy tantárgyból elégtelent, míg tavaly csaknem 46 ezren. A tantárgyi bukások listáját továbbra is a matematika és a történelem vezeti.
Az általánossal megbirkóznak
A fent említett jelzőrendszer havi bontásban rögzíti a mulasztásokat, az átlagokat, mutatja például, hogy ki melyik tárgyból áll bukásra, és a rendszer automatikusan értesítést küld az osztályfőnöknek, az igazgatónak, valamint a szülőknek, ha valamelyik területen kiugró változás áll be. Az adatbázis az 5–12. évfolyamos korosztályt vizsgálja, az alsó tagozatosok kimaradtak belőle, mivel a legkisebbek körében elvétve akadnak olyanok, akik ne tudnának lépést tartani a tananyaggal. A veszélyeztetettek legtöbbje 7. és 8. osztályos. Az OH kimutatásai jelzik: évről évre kevesebb szülő kérvényez egyéni munkarendet a gyermekének, emellett visszaszorulóban van a túlkoros általános iskolások száma is. Jelenleg 540 olyan diák van, aki elmúlt 16 éves, de még nem jutott el a nyolc osztály befejezéséig. Összehasonlításképp: 2019-ben ők 1645-en voltak. A mutatók folyamatos javulása az Oktatási Hivatal szerint több összetevőre is visszavezethető. Például arra, hogy a kiemelten veszélyeztetett iskolák célzott szakmai támogatást kapnak az Emberierőforrás-fejlesztési operatív program és a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program pályázatainak részeként, sőt az OH pedagógiai oktatási központjaitól is.