Lezuhant a kövekre egy német férfi Lellén, mentőhelikopterrel szállították kórházba
Éppen hogy meg tudták menteni az életét.
Éppen hogy meg tudták menteni az életét.
A 13 milliárd forintos projekt részeként napelemparkot is telepítenek, és ezzel a nagyon energiaérzékeny ivóvízellátás költséghatékonyabbá válik.
Profi séfek mellett amatőr szakácsok is főznek.
Éppen hogy meg tudták menteni az életét.
A 13 milliárd forintos projekt részeként napelemparkot is telepítenek, és ezzel a nagyon energiaérzékeny ivóvízellátás költséghatékonyabbá válik.
Profi séfek mellett amatőr szakácsok is főznek.
Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás, az Ipoly 175 kilométeres partszakaszán és a vízben szedik össze civil szervezetek a folyóba került hulladékot – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.
Mi mindig nemzetben gondolkodunk. Arra törekszünk, hogy az egységes nemzettudatot tudjuk erősíteni – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A választék a következő tanévben is jelentős.
Lapunk kérdésére a vállalat elárulta: a főváros továbbra sem tervezi a főpolgármesteri kampány során hatalmas port felverő BKK-rendészet bevezetését.
Az elmúlt hónap csapadékösszege országszerte jelentősen elmarad az átlagostól.
Több mint százharmincmillió forintot tette zsebre a városvezető.
Magyar Péter pártjának próbáltak kedvezni.
A környezetkímélő és csendes járművek üzemeltetőik számára működtetési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.
Óbudai gigaberuházással riogatta választások előtt a Római parton élőket Kiss László és Karácsony Gergely.
A települések mérési idősorai változatos tendenciát mutatnak.
Azt is megtudtuk, milyen nevet kapott.
Keményen odaszólt az egyik baloldali hírportálnak a Tűzfalcsoport.
A Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára szerint a nemzetet a gyermekek közös nevelése tartja egyben.
Az idei rekordmeleg július átlagosnak ígérkezik a század végére.
A pénzügyőrök váratlan ellenőrzést tartottak egy budapesti gyorsétteremben, ahol átvizsgálták a raktárt is.
A kormány számos nemzeti és nemzetközi programot indított.
A hivatal arra kéri a fogyasztókat, legyenek körültekintők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Többen pártpolitikusként érkeztek, függetlenként távoztak a politikából.
Egyelőre az Egyesült Királyságban tombol az új TikTok-őrület.
Szóval ősz van.
Fogható méretű halakról van szó.
A település vezetése figyelmeztet.
A honvédség helikoptertípusa már bizonyított augusztusban Észak-Macedóniában is, ahol erdőtüzek megfékezésében vett részt több napon át.
Hatvan százalékkal nőhet egy súlyos egészségi probléma előfordulása.
Csonka András a közösségi oldalán sürget összefogást, a színésznőnek ugyanis vérre van szüksége.
A szabad szemmel nem látható jelenséget Tápióbicskén kapták lencsevégre.
Jól látható, hogy hiába teljesítenek jól a tagjelöltek, mégsem megy előre a bővítési folyamat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.