A transzszibériai vasút áteresztőképessége véges, a tengeri szállítás lassú, ezeknek az alternatívája akar lenni a két, most épülő, Kínát Európával összekötő gyorsforgalmi út. Az első, a Nyugat-Kína és Európa közötti összeköttetést megvalósító sztráda kivitelezése már 2019 óta folyik, a tervek szerint pedig 2026-ban adják át a Sanghaj és Szentpétervár közötti összeköttetést.
Még idén megkezdik a második, Kína és Európa közti autópálya építését
2019 óta folyik a Nyugat-Kína–Európa sztráda építése, idén kezdik a Sanghaj–Hamburg autópálya kivitelezését.

A Kínán, Kazahsztánon és Oroszországon keresztül haladó útvonal végig fizetős lesz, és több, ettől függetlenül elindított autópálya-beruházást is idesoroltak Oroszországban, például a Kazany–Moszkva közötti útszakasz is ennek része lesz.

Ezzel némiképp párhuzamosan kezdik el még az idén a Meridian nevű, mintegy 8500 km hosszú interkontinentális útvonal építését, amely Sanghaj és Hamburg között húzódik majd. Az Oroszországon belüli mintegy 2000 km-es szakasza eltérő lesz a Nyugat-Kína–Európa sztrádától, de lesznek majd átkötések a kettő között.
Utóbbi beruházás alapvetően magánpénzből valósul meg, a kétszer két sávos autópálya építését és üzemeltetését a használati díjból szeretnék finanszírozni, és ezt alig három év alatt fel akarják építeni Oroszországban, azaz 2024-es átadással számolnak.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Autó-Motor
Küszöbönáll az M1-es autópálya hatsávosra bővítése
Azt, hogy az M1-es autópálya nemcsak a magyar autósok, de a Németország és Törökország között közlekedő személy- és áruszállító járművek számára is kiemelt fontosságú útvonal, nemcsak a román horrorkaravánok nagy száma mutatja, de az útdíjbevételi adatok is. Ugyanakkor az agglomerációs forgalom is évről évre nő, ezért stratégiai kérdés, hogy az M1-es használható legyen. A kormány az évtized közepén döntött úgy, hogy elkerülhetetlen az útvonal teljes újjáépítése és kibővítése, 2018-ban pedig megkezdődött a tervezés. A napokban – jórészt technikai okokból – módosítani kellett a tervezői szerződést, ez azonban nem érinti a befejezés határidejét, ami január közepe. A szerződés szerint a tervező cégeknek
a meglévő kétszer két sávos autópályát kétszer három sávosra kell bővíteni két szakaszban: az M0-ástól Tatabánya Újvárosig, majd onnan Győr (M19) csomópontig.Ez utóbbi a sztráda várost elkerülő részének a Budapest felé eső belépő pontja. A bővítéssel együtt a pálya teljes rekonstrukciója is megvalósul, a hidak szélesítésével, komplex és egyszerű pihenőhelyek átalakításával, bővítésével.













