Alpesi varázslat – 60 éves Jean Rédélé legendás sportkupéja

A versenypályákon remeklő autómárka történetének legemlékezetesebb típusával Ferjáncz Attila is rajthoz állt.

null

Jean Rédélé egy bevált módszert választott, amikor megépítette első sportautóját. A Renault 4CV műszaki alapjaira Giovanni Michelottival formás, üvegszálas karosszériát készített, és a Coupe des Alpes versenyeken elért sikerek után Alpine-nak nevezte el. A korai A106-os 2+2 üléses kivitelét a Renault Dauphine Gordini motorjával szerelte fel, és A108-as néven kezdte forgalmazni. A Renault-val ápolt jó kapcsolatnak hála a régi technikát 1961-ben a bemutatás előtt álló 8-aséra cserélhette, és a karosszériát is áttervezte, erre elsősorban a hátsó tengely mögé beépített, új motor miatt volt szükség.Az Alpine védjegyének számító acélcső alvázra erősített – Chappe et Gessalin cégnél készült – üvegszálas elemekből egy minden korábbinál markánsabb és arányosabb sportkupé született.

Gömbölyű idomait vagány részletek dobták fel, már álló helyzetben is látszott rajta, hogy versenyzésre termett.

Jean Rédélé sportkupéjának hivatalos leleplezését az 1962-es Párizsi Autószalonon tartották, ahol azonnal számos rajongót szerzett.

A negatív kerékdőlés jól jött a kanyarokban, az erősebb A110-esek technikás sofőrt kívántak
Fotó: FLICKR

Az alig több mint 700 kg tömegű, hátsókerék-hajtású apróság hátuljába már sokféle Renault motor került, az évek során a 8-ason kívül a 12-essel, a 16-ossal és a 17-essel is osztozott rajtuk. Az 1,0 literes, 55 lóerős alapmodelltől az 1,6 literes, 127 lóerős, befecskendezős csúcsváltozatig a gyártás 1977-es leállításáig tucatnyi konfigurációban létezett. Nem csoda, hogy kelendő volt az utcai versenyautóra vágyók körében, szélesebb körű elterjedése azonban a versenyeken elért sikereinek köszönhető, ugyanis a Renault csak azután kezdte a forgalmazását, és vállalta a szervizelését a márkakereskedéseiben, miután az A110-es egymás után hódította meg a francia versenypályákat és hozta el a trófeákat.

A nemzetközi sikerek azonban még csak ezután következtek.

A 60-as évek második felében a Renault is szponzorálni kezdte az Alpine-t, ami megkönnyítette a csapatok dolgát. Bár mindig is összetartoztak, a két cég neve akkoriban forrt össze egymással.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Mindenből a legjobbat kapja a limitált szériájú francia sportkocsi

A gazdag Légende felszereltséget ötvözi az A110S erősebb motorjával a mindössze háromszáz példányban készülő Alpine A110 Légende GT – írja az Autómotor.hu.

Zajlik az élet az Alpine-nál, május elsejével vették át a korábban Renault Sport néven működő műhelyt, a Les Ulis-ben található telephelyen dolgozó mérnökök egyébként már egy ideje az akkumulátoros-elektromos Alpine sportkocsin dolgoznak. De van hír az A110-essel kapcsolatban is, amelynél egy limitált széria erejéig mindent beleadnak.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.