Nehéz tekerés – Elektromos kormányszervo hibái

Az elektromos rásegítők új hibafajtákat hoztak az autózásba.

null

A 90-es évek második felétől jelentek meg az új autótípusokban az elektromos kormányrásegítők, mint a hidraulikus berendezések alternatívái. Mellettük szólt az egyszerűbb telepíthetőség, valamint, hogy nem közvetlenül a motorteljesítményből fedezik a működésükhöz szükséges energiát, ezáltal az autó kevesebbet fogyaszthat, illetve pár lóerő felszabadulhat. Azóta az elektromos kormányrásegítés (kormányszervo) már nagyon messze jutott az első konstrukcióktól, a legfejlettebb darabok bonyolultsága egy automatikus sebességváltóéval vetekszik.

A korai elektromos kormányrásegítők a kisautókban jelentek meg, itthon a leginkább az Opel Corsa C, vagy a Fiat Punto II által váltak ismertté.

Az egyszerűbb rendszerek a kormánytengelyen segítenek rá a volán tekerésére, ami ugyan egyszerűen hangzik, de mégis összetett technikát kíván.

A rendszer a motorból, az áthajtásból, egy nyomatékérzékelőből, valamint elektronikából áll. A kormánytengelyen helyezkedik el a nyomatékszenzor, amely érzékeli a kormányelfordítás irányát, valamint az ébredő erőigényt.

A tisztán elektromos kormányszervo mellett gyártottak-gyártanak úgynevezett hibrid rendszereket is
Fotó: PEXELS

Ezeket a jeleket küldi az elektronikának, amely kiszámítja, melyik irányba és milyen teljesítménnyel segítsen rá a motor a kormányzásra. A nagyobb autóknál a motort közvetlenül a kormányműre építették, így a tengely nem kapja meg a rásegítés terhelését, a motor a kormányműbe „hajt be”.

A vezérlése azonos a fent leírttal, azonban egyre komolyabb feladatokat kapott a kormánymű:

egyrészt az önparkolásra képes kocsikban erősebb rásegítőmotorokat kellett alkalmazni, másrészt az aktív biztonság és a vezetési élmény fokozására kitalálták a változó áttételű kormányrendszereket, amelyekben különböző – fogaskerék, szíj vagy bolygómű – megoldásokkal oldották meg a kormányzást.

A 90-es évek második felétől jelentek meg az új autótípusokban az elektromos kormányrásegítők, mint a hidraulikus berendezések alternatívái.

Mellettük szólt az egyszerűbb telepíthetőség, valamint, hogy nem közvetlenül a motorteljesítményből fedezik a működésükhöz szükséges energiát, ezáltal az autó kevesebbet fogyaszthat, illetve pár lóerő felszabadulhat. Azóta az elektromos kormányrásegítés már nagyon messze jutott az első konstrukcióktól, a legfejlettebb darabok bonyolultsága egy automatikus sebességváltóéval vetekszik.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.