Amikor a Peugeot a 60-as évek közepén bemutatta a 204-est, a kisméretű limuzin piaci sikerét látva elhatározta, hogy tovább bővíti a választékát. A tervek között szerepelt egy 204-esnél nagyobb (304-es), egy 504-esnél nagyobb (604-es) és egy minden addiginál kisebb belépőmodell – olvasható az Autó-Motor cikkében.
Ennyi autót csak úgy lehetett gazdaságosan fejleszteni, ha minél több közös alkatrészt használnak, és igyekeznek minimalizálni a költségeket.
Ez különösen a kisautó esetében volt fontos, hiszen kellőképpen olcsón kellett adni ahhoz, hogy keresett legyen a piacon.
A vezetőség kész volt együttműködni a rivális Renault-val. Az 1966-ban Société Française de Mecanique (SFM) néven létrejött megállapodás keretein belül nem egy közös modell, hanem pusztán közös mechanikai elemek fejlesztéséről egyeztek meg. A Renault biztosra akart menni, kikötötte, hogy a Peugeot kisautója – legalábbis a forgalmazás kezdetén – nem lehet háromajtós, mert ezt az új megoldást az 5-össel kívánták bevezetni a jövőben.
Bár a projekten dolgozó csapat célja egy praktikus kisautó tervezése volt, nem estek kétségbe, inkább azon törték a fejüket, hogyan érjék el a lehető legtágasabb utasteret.
Akkoriban még ritkaság volt az elsőkerékhajtás és a keresztben beépített orrmotor kombinációja.
A közösen fejlesztett X motort és az alatta elhelyezett váltót – a Mini példáját követve – közös olajteknővel látták el, majd 72 fokkal hátradöntve építették be a 104-es orrába.
Ennek köszönhetően a hajtásláncnak és a pótkeréknek is az elejében jutott hely, így sokkal több hasznos tér maradt az utasoknak és a csomagoknak. Tágasságát szögletes karosszériával fokozták, stílusát a Pininfarina vezető formatervezője, Paolo Martin álmodta meg, aki előrelátóan modern, ferdehátú külsőt rajzolt, a megállapodás értelmében azonban az 1972-es Párizsi Autószalonon kénytelenek voltak a kis csapóajtóval kiállítani. Ez egyértelműen rontotta a használhatóságát, de a franciák ebből is képesek voltak előnyt kovácsolni, a mulhouse-i üzemben gyártott első új Peugeot a maga 3582 mm-es hosszával kiérdemelte a világ legkisebb négyajtósa címet!
Ennél azért erősebb érvek is szóltak mellette.
Utastere valóban az egyik legtágasabbnak számított a piacon, 300 literes raktere nagyobb volt a Renault 5-ösénél, 954 köbcentis, négyhengeres benzinmotorja 46 lóerőt teljesített, ami a 760 kg-os tömegével együtt a kor mércéje szerint kedvező volt.
Az alacsony súlypontjából adódó stabil úttartása, illetve az elöl-hátul független felfüggesztése is jót tett a vezethetőségének, nem is szólva az első tárcsafékről. 1972-ben 16 779 darab talált gazdára, majd az első teljes évben már 107 957-en fizettek be a 104-esre. 1973-ra végre az eredeti megállapodás is hatályát vesztette, a 104-es Coupé változata rövidebb tengelytávval és felnyíló hátsó ablakkal debütált a Párizsi Autószalonon. Vele együtt a négyajtós is frissült, az eredeti, puritán utastér minőségét több finomítással javították.
A Renault 5-ös riválisaként a Coupé sem maradhatott le, a motorkínálat 1975-ben a ZS kivitel 1124 köbcentis, 66 lóerős, dupla karburátoros benzinesével bővült.
Hogy az ötajtós változattal miért vártak 1976-ig? Ez már a Peugeot döntése volt, el akarták kerülni, hogy a 204-es kombi változata elől csábítson el vevőket. A Break kifutása után már semmi sem állt a régóta várt 104-es útjában. Kombival is kísérleteztek, de a lépcsőshátú limuzinhoz, illetve a Pininfarina-féle Peugette roadsterhez hasonlóan az is tanulmány maradt.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Peugeot 104 (Forrás: Autó-Motor)
