Korszakváltás
1965-ben a Jaguar jövője veszélybe került, amikor a karosszériákat beszállító Pressed Steel Company a British Motor Corporation tulajdonába került. Az alapító, William Lyons nem látta biztosítottnak a gördülékeny együttműködést, nem volt, aki átvegye tőle a céget, úgy érezte, jobb, ha elfogadja a BMC ajánlatát, ezzel a márka az állami tulajdonú vállalat része lett – olvasható az Autó-Motor cikkében. Egy korszak lezárult, az új időszámítás azonban rányomta a bélyegét a patinás névre, ugyanis a rosszul szervezett cégóriáson belül a Jaguar sem tudott kellőképpen érvényesülni. Egyetlen megoldás a privatizáció volt, amit Margaret Thatcher kormánya is támogatott, Sir John Egan elnök ugyanis meggyőzte a British Leyland Motor Corporation vezetőségét, hogy önállóan is életképes lesz a Jaguar. Ennek köszönhetően 1984-től ismét jegyezték a tőzsdén, de ahhoz alaposan át kellett szervezni a működését, hogy visszaszerezze régi dicsőségét.
Versenyszellem
A friss modellek, például az XJ40-es fejlesztése mellett a versenypályákon elért sikerekre is szüksége volt a Jaguarnak. A Túraautó Európa-bajnokságon aratott 1983-as győzelem után gyári támogatást, illetve V12-es motort biztosítottak a Group 44 Racing csapatának az IMSA GT-ben, majd Le Mans-ban, ezenkívül a Sportautó-világbajnokság C-csoportjában is rajthoz álltak a szintén V12-es XJR-6-ossal. Jim Randle, a Jaguar vezető mérnöke állt elő a korszak legnagyobb őrületének számító B-csoportos raliautó és az ahhoz szükséges homológ utcai sportautó ötletével. Ez a koncepció az 50-es éveket idézte, amikor a C-Type-pal a tulajdonos elautózott a versenypályára, részt vett a futamon, majd hazavezetett. Az ígéretes terv ugyan tetszett a menedzsmentnek, a szükséges anyagi keret azonban nem állt rendelkezésre az új projekthez. A legtöbb, amit tehettek, hogy önkénteseket toboroztak az alkalmazottak közül, a „Szombati Klub” 12 tagja a szabadidejében dolgozott az autón.
A teljes cikk ide kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Autó-Motor)
