Brick Award – Ezek a téglaépületek a legszebbek a világon

Bécsben hirdették ki az idei Brick Award (BA) kategóriagyőzteseit és nagydíjasát.

null

A Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieslowskiról elnevezett rádiós és televíziós karának katowicei épületét választották a világ legjobb téglaépítészeti alkotásának a Brick Award 2020 bécsi eredményhirdetésén és díjátadóján. A Wienerberger által először 2004-ben életre hívott pályázatra idén 55 országból csaknem 650 projektet neveztek. A nagydíjas mellett további négy kategóriagyőztest és egy különdíjasat is választottak.

Bécsben hirdették ki az idei Brick Award (BA) kategóriagyőzteseit és nagydíjasát, vagyis a világ legjobb téglaépületének választott projektet. Idén ­– szemben a legutóbbi 2018-as kiírással, ahol megosztott győztest választottak – egy, a Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieślowskiról elnevezett, Katowicében található rádiós és televíziós karának épülete nyerte el a zsűri fődíját.

Az ingatlan három építészeti iroda a spanyol BAAS, és két lengyel, a Grupa 5 és a Małeccy közös munkája. Az alkotás egyben a „Megosztott terek” (Sharing public spaces) kategóriának is a győztese lett. A zsűri az egyetemi központ kapcsán kiemelte, hogy markáns, radikális mégis finom felületeket használ. Hangsúlyozták, egészen mélyen rezonál környezetére, s nem bontja meg a sziléziai szénipari történelemmel átitatott katowicei utca szerkezetét. Sötét tónusú, robosztus és nyitott rács homlokzata érzékenyen utal a szénbányászok egykori házaira, otthonaira. Ezáltal nem csak formálja, de egyben ki is emeli közvetlen környezetét, amelynek egyedi légkört biztosít.

A nagydíjas mellett további négy kategóriagyőztest is megneveztek. Az együttélésről szóló szekciót (Living together) az egyesült államokbeli MIT Rwanda Workshop Team és a Rwanda Housing Authority által tervezett ruandai faluház nyerte. Az ingatlant a megfizethető lakások prototípusaként készítették el, amelynek modern és hatékony architektúráját a helyi igényekhez igazították.

A Taller Mauricio Rocha és Gabriela Carillo mexikói építészek által tervezett, Iturbide Studio irodája lett a „Mintha otthon lennél” (Feeling it home) kategória első helyezettje. A háromszintes házban a különböző terek harmonikusan kapcsolódnak egymásba, összekötve a szinteket a város látképével és közvetlen környezetükkel.

A „Közös munka” (Working together) kategóriában a zsűri a hollandiai Delft város levéltárát választotta a legjobbnak, amit a holland Winhov Office és a dán Gottlieb Paludan Architects iroda álmodott meg.

A Sameep Padora & Associates stúdió által tervezett, Indiában, Mahárástra tartományban található a Maya Somaiya könyvtár lett az „Eredeti ötletek” (Building outside of the box) kategóriában a legjobb. A térformálás során a téglákat igazán rendhagyó módon használták, amivel egyfajta lebegő tájjá alakították a könyvtár tetejét.

Különdíjat adott a zsűri a spanyolországi Can Jaime i n ́Isabelle nevű lakóingatlannak, amit a spanyol Ted’A Arquitectes iroda tervezett. Az épület azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a helyszín a saját erőforrásait használva egy olyan kellemes mikroklímájú oázist hoz létre a lakók számára, ami az év minden szakában élvezhető.

A Brick Award életre hívásával Wienerberger AG-nek az volt a szándéka, hogy a világon fellelhető új, magas esztétikai minőséget nyújtó tégaépítészeti megoldásokra irányítsa a figyelmet. Különösen igaz ez a városokra, ahol egyre fontosabbá válik a vonzó lakó- és munkahelyi környezet megteremtése. A díj – amelyet minden alkalommal független zsűri ítél oda –, mára a terület egyik legnagyobb értékkel bíró elismerésévé vált. Idén rekordszámú, összesen 55 országból 644 munkát neveztek az alkotók, amelyek közül a nyári előválogatáson 50 épület került be a döntőbe.

A döntőbizottság kiemelte, hogy ezúttal különösen izgalmas, modern és kísérletező projektek sorát adták le az alkotók. A változatosságot pedig az is erősítette, hogy téglatípusok egészen széles palettáját használták fel a projektekhez. Mindez egyben azt is közvetíti, hogy a téglára távolról sem csupán hagyományos építőanyagként lehet gondolni. A most díjazott épületek azt tükrözik, hogy a kerámiatégla bátran sorolható a technológiai adottságai és formai lehetőségei révén is a leginnovatívabb építészeti alapanyagok közé. Már csak azért is, mert az esztétikai törekvések mellett képes megfelelni az egyre szigorodó műszaki előírásoknak és komolyabb minőségi követelményrendszereknek is.

A Brick Awardnak már komoly hazai vonatkozása is akad. A Cságoly Ferenc és Keller Ferenc által tervezett, a pécsi Barbakán tér 5-6. alatt található lakó- és irodaépület ugyanis 2006-ban a fődíjat, vagyis a zsűri nagydíját nyerte el.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.