Savanyúság nélkül el sem tudod képzelni a vasárnapi ebédet? Ne vegyél bolti terméket, inkább készíts magatoknak saját savanyú uborkát – írja a Mindmegette.
Kígyó vagy szabadföldi?
Kígyónak nevezett, hosszú, sima héjú változatát elsősorban üvegházban termesztik, a lényegesen kisebb, többnyire érdes, rücskös héjút pedig szabadföldön.
Az uborka csak melegben érzi jól magát, már a fagypont körüli hőmérsékletet is nehezen viseli el. A kígyóuborkát – mintegy egy-másfél méter magas – támasztékra felfuttatva lehet csak termeszteni, másik fajtája pedig a talajon fut.
Ez utóbbi termésének színe a haragoszöldtől egészen a sárgás árnyalatokig váltakozhat. A tökfélék családjába tartozó egynyári uborkanövény termése rokonságban áll a tökkel, a dinnyével és a cukkinivel.
Érdekesség: Az uborka eredetileg Észak-Indiából, a Himalája déli lejtőiről származik, ahol állítólag már 4000 évvel ezelőtt termesztették. Az ókori görögöknél és rómaiaknál sem volt ismeretlen, de Európába csak a középkorban kerül.
Jó tudni!
A kígyóuborka egész évben kapható, de elsősorban friss salátának való. Igaz, e hibátlan külsejű fajtánál a keserű anyagokat nemesítéssel sikerült kivonni, ezzel azonban jellegzetes aromájából is veszített. Míg a kígyóuborka zsenge héja alapos tisztítás után nyugodtan fogyasztható, a szabadföldi fajtát mindig meg kell hámozni.
A szabadföldi fajtáknál időnként előfordul, hogy keserűek, tehát ajánlatos megkóstolnod, mielőtt beleteszed a salátába. Két végén vágj le egy-egy kis darabot, és nyald meg. Amennyiben keserű, mindkét végén kurtítsd meg.

Fotó: unsplash
A savanyúságnak való uborka apró és rücskös, de nem kell meghámozni, csak alaposan megmosni. Csemegeuborkának, vegyes, hordós savanyúságnak lehet eltenni.
A nagyobb fajtákból kovászos uborkát, levest, mártást vagy salátát készíthetsz, de legyalulva le is fagyaszthatod.
Érdekesség: Az uborka egyik legnagyobb előnye, hogy kalóriaszegény, mivel 80 százalékig vízből áll. 10 dkg uborka csak 8 kalóriát tartalmaz. Magas kálium-,kalcium-, foszfor-, vas-, szénhidrát-, fehérje- és vitamintartalma miatt a legegészségesebb zöldségfajták közé tartozik.
A teljes cikk és a savanyú uborka elkészítési módja ITT érhető el.















