Parádés névsor
Az 50 évvel ezelőtti Debreceni Virágkarnevál színes emléke
A '70-es karneválon nyitó- és zárókocsi is felvonult, a menetet fiatalok fáklyás tornászcsoportja vezette.

Végigmeneteltek a Vörös Hadsereg és a Tanácsköztársaság útján, valamint a Nagyerdei Stadionban többek között a Magyar Autóklub, a Biogal Gyógyszergyár, a Debreceni Kertészeti Vállalat, a Csokonai Színház, a Debreceni Ruhagyár, a Nagyerdei Gyógyfürdő Vállalat, a Hungária Műanyag-feldolgozó Vállalat Debreceni Gyáregysége, a Hajdú–Bihar Megyei Vendéglátó Vállalat és a Magyar Állami Pincegazdaság Eger–Gyöngyös Vidéki Üzemének közös alkotása, továbbá a Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Vállalat, a Hajdúsági Iparművek Téglás, a Járműjavító, a Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Vállalat, a Magyar Gördülőcsapágy Művek, a Miskolci Kertészeti Vállalat és a Vörös Csillag Traktorgyár Budapest kompozíciói és csinos modelljeik, táncosaik is.
Fiatalok showműsorai
Az oktatási intézmények közül felléptek például a Bethlen-szakközépiskola, a Dienes László Ipari Szakközépiskola, a Fazekas-gimnázium, a Landler, a Mezőgazdasági Technikum, a Tóth Árpád Gimnázium, sőt a sumeni Liliana Dimitrova Középiskola előadócsoportjai és virágkocsijaik is.
A 70-es karneválra Debrecen nyitó- és zárókocsit is szerepeltetett, a menetet pedig fiatalok fáklyás tornászcsoportja vezette.
A Mézga család győzött
A külföldi vendégek sorát gyarapította a bolgár Sumen és Tutrakán művészeti delegációja is. Az 5. virágkarnevál I. díját a Hungária Műanyag-feldolgozó Vállalat Debreceni Gyáregységének ,,Mézga családos” alkotása nyerte.
Kísérőprogram is volt: az Aranybikában nyolc ország és Iwaki Toshiko virágkötészeti bemutatója várta az érdeklődőket.

Fotók: Virágkarnevál-archív
Vass Attila














