Petschnig Mária Zita, a Tisza Párt tanácsadója ismét megint messzire ment – írja az Ellenpont. Az oldalon közzétett videó szerint a Bakony–Balaton Szabadegyetem balatonalmádi fórumán a közgazdász a korábbi, vitatott kijelentéseit próbálta magyarázni. Petschnig Mária Zita ezek szerint az általa „gazdagnak” tartott nyugdíjasokat szólította meg, arra célozva, hogy
mondjanak le a nyugdíjuk egy részéről a többiek javára.
Szerinte sokkal több szolidaritás várható el tőlük.
Mint mondta, legalább a 13. havi nyugdíjat ne nyugdíjarányosan osszák el, hanem ha van egy alap, például 600 milliárd forint, akkor az alacsonyabb nyugdíjban részesülők kapjanak többet, a magasabb összeget kapók pedig kevesebbet, vagy
esetleg legyen ennyi szolidaritás a nyugdíjas-társadalmon belül, hogy akinek tényleg nagyon jól megy, nem tud mit kezdeni annyi nyugdíjjal, legyen szolidáris.
Az érvelés már ismerős: ahogy az egykulcsos adó célba vételénél, úgy gazdagabbnak nevezett nyugdíjasok esetében is a társadalmi szolidaritás jelszava mögé bújva vennének el pénzt egyes nyugdíjasoktól. Ilyenkor persze mindig a baloldal mondja meg, hogy ki a gazdag, és általában már az átlagos életszínvonalon élőket is annak nevezik – mutatott rá az Ellenpont.
Erről beszélt korábban Simonovits András nyugdíjszakértő is, amikor felvetette, hogy így vagy úgy a nyugdíjakat, különösen a magas nyugdíjakat csökkenteni kellene.



















