A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának köszönhetően közönség nélküli koncertfelvétel készítésére nyílt lehetőség, amelynek keretében a LivingRoom zenekart megalapító két tehetséges kecskeméti fiatal művész, Pál Benjamin és Friderikusz Péter exkluzív koncertet rögzített – tudósít a Bács-Kiskun megyei hírportál.
Online koncerttel debütált a kecskeméti LivingRoom zenekar
Az élőzenei koncertezés kötelező szünetét a kecskeméti együttes nem töltötte tétlenül!

A két fiatal már nem él Kecskeméten, de szülővárosukat választották helyszínül, és a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ színháztermének színpadára állt.
A LivingRoom együttesként alkotó és zenélő duó egy olyan produkciót állított össze erre az alkalomra, amelyben több dalukat még sosem hallott formában adták elő. A zenekar egyedi hangszerelésű, szép, harmonikus, finom zenéjéről ismerhető fel, amely e koncert során is elvarázsolja hallgatóját. A felvétel a Hírös Agóra facebook oldalán debütált és ott látható és hallható.
Több milliárd forinttal támogatja a kormány a bajba került művészeket
Részben állami szervezetek kaptak abból az 5,1 milliárd forintos többlettámogatásból, amelyről még tavasszal döntött a kormány, de művészeti csoportok és ágazatok is részesülnek az alapból. Ez volt a második mentőcsomag a koronavírus-járvány miatt veszteségeket elszenvedő kulturális szektornak, az összeget már a nyár közepén szétoszthatták az intézmények és egyes kulturális területek között.
A pandémia miatti bevételkiesés leginkább az előadó-művészeti ágazatot sújtotta, ezért a kormány újabb többlettámogatásról döntött. Korábban ugyancsak a bevételkiesés miatti veszteség enyhítésére jött létre a Köszönjük, Magyarország! elnevezésű mentőcsomag, amelynek pályáztatását a nemzetstratégiai intézmények és szervezetek bonyolították le, majd saját hatáskörben végzik az elbírálást is.
Ebből az alapból a Nemzeti Színház a független színészeknek, színházi dolgozóknak, bábszínészeknek tett közzé felhívást, a Hagyományok Háza a népzenei, néptánc- és cigányzenei művészeket, a Nemzeti Táncszínház a kortárs tánc művészeit segíti; a Nemzeti Artista-, Előadó- és Cirkuszművészeti Központ az artistáknak, cirkuszi dolgozóknak, a Petőfi Irodalmi Múzeum a könnyűzenei és egyéb előadóművészeknek, a Filharmónia Magyarország Kft. a komolyzenei alkotóknak, míg a BMC Budapest Music Center a fiatal dzsesszművészeknek nyújt segítséget. A második többlettámogatási alap 5,1 milliárd forint, amely szintén elsősorban az előadóművészek, de a képzőművészek bevételkieséseit is pótolta.














