A gyermekjáték fából készült, alapja trapéz alakú, két oldalfallal és hátfallal látták el, elölről nyitott. Hátlapjához lécből készítettek „állványt”, melynek két-két rúdján, apró dróthurkokon gyurmából formált „kolbászok” lógnak. A játékbolt falait fehérre festett, csempét utánzó négyzetekkel díszítették.
A mini hentesüzlet, ahol marcipánból készültek a kolbászok
Mini játék hentesüzlet december hónap műtárgya a nagykanizsai Thúry György Múzeumban – olvasható a Zala megyei hírportálon.

– A játékot Bentzik Katalin nyugalmazott óvónő adományozta a múzeumnak, ő kapta 10-11 éves korában karácsonyra, s ez lett az egyik kedvenc játéka
– árulta el Mikó-Baráth Franciska történész-muzeológus.
– Az 1905-ben született Kató dr. Bentzik Ferenc városi tiszti ügyész legkisebb, az egész család által nagyon szeretett, kényeztetett gyermeke volt. Két idősebb bátyja, akik jogot tanultak Budapesten, édesanyjuk kérésére a miniatűr húsokat, hentesárukat marcipánból készültekre cserélték, aminek Katalin különösen örült, hiszen ezután a vendégségbe érkező pajtásait meg tudta kínálni a marcipánból készült kolbászokkal.

Fotó: Thúry György Múzeum/Hohl Zoltán/ZAOL.HU
A szakember hozzátette: a gyermekek legfőbb időtöltése a játék, így van ez az emberiség történetének kezdete óta. A játék a tanulás legfontosabb folyamata, mely révén gyakorolni lehet a felnőttektől ellesett viselkedést, társas viszonyt, mozdulatokat, így a szórakozáson túl voltaképpen a „túlélés” záloga is.
Hazánkban a 17–18. században nem volt számottevő játékkészítés, a fazekasok állítottak elő apró edényeket, az esztergályosok csapócsigát és így tovább. Az olcsó játékok tömeges termelése háziipari eszközökkel az osztrák és bajor Alpokban, valamint Türingiában és az Érchegységben indult meg.
A 19. században a polgárosodással párhuzamosan megnőtt az igény a gyermekjátékok iránt Európában és az Amerikai Egyesült Államokban egyaránt, amit már csak ipari úton előállított játékokkal tudtak kielégíteni.
A középkor óta a szülők leginkább vásárokban vásárolhattak játékokat, az állandó játékkereskedések csak a 19. században jelentek meg.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.














