A Real-PR elemzése rámutat, amíg a Fidesz–KDNP növelte támogatottságát, Magyar Péter pedig egy helyben áll. A kutatásban a vidék–főváros tengelyét is vizsgálták, amelyben a hagyományosnak mondható tendenciák figyelhetők meg: – Budapesten a Tisza, vidéken a Fidesz őrzi első helyét. Budapesten a Tisza Párt 49, a Fidesz 40 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg vidéken a kormánypártok 51 százalékon, Magyar Péter pártja pedig 38 százalékon áll – fejtették ki.

A XXI. Század Intézet felmérése is azt bizonyítja, hogy fél évvel a választások előtt magabiztosan vezet a Fidesz. A felmérésben megjegyzik, a mozgalmas nyarat egy viharos szeptember követett, a közéletben jól érződik, hogy közeleg a hajrá, minden napnak jelentősége lehet. A szervezet debütáló kutatásában a pártok versenyére fókuszálva arra keresték a válaszokat: a politikailag aktívak melyik pártra adnák a voksukat.
A kutatás azt mutatja, hogy vezet a Fidesz, és négypárti parlament alakulna.
A kutatás részleteiről elárulták: a politikailag aktívak 44 százaléka Fidesz-szavazó, 41 százalék szavazna a Tiszára, hét százalék a Mi Hazánk Mozgalomra és öt százalék a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra egy most vasárnapi országgyűlési választáson. A Demokratikus Koalíció nem jutna be a parlamentbe (3 százalék). Ez tehát a helyzet október elején, mintegy fél évvel a választás előtt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!