Kihajtották a mezőhegyesi méneseket + videó

Látványos esemény, amikor Szent György napján először hajtják ki téli szálláshelyeikről az állatokat.

null

A ménesek kihajtása egyidős Mezőhegyesen a katonai ménesintézettel. Már a 18-19. század fordulójáról léteznek feljegyzések róla, hogy a híres vadászatok, vagy a bécsi udvarból érkező rangos vendégek tiszteletére – nem hétköznapi látványosságként is – kihajtották a mezőhegyesi méneseket – ezt az érdekességet osztotta meg a hírportállal Tarkó Gábor iskolaigazgató, helytörténész a verőfényes szombat délelőttön a helyszínen várakozva, hogy kihajtsák a karámokból a legelőre a nóniusz és a gidrán méneseket – derül ki a cikkből.

A 20-i ménesben lévő állomány már várta a nagy pillanatot, patáik alatt porzott a karám földje, az állatok kicsit félve szemlélték a látogatókat, ám amikor a kapuk kitárultak előttük, dübörögve robogtak át a frissen zöldellő legelőre.

A lovas szakemberek a helyszínen elmondták, majd húsz gidrán tenyészkanca, valamint hat csikója és harmincegy nóniusz tizenhat csikója élvezhette a nagy pillanatot Szent György napján és kóstolhatta meg a 74 hektáros legelőterület ínyencségeit.

A helyszín, a 20-i ménes a hét minden napján látogatható, így ezen a napon is családok, kerékpáros turisták érkeztek, hogy a felújított, modern környezetben rácsodálkozzanak a XXI. századi lótartás bemutató ménesének istállóira, ismerkedjenek a nóniuszokkal, a gidránokkal.

[gallery ids="9708302,9708296,9708299,9708293,9708287,9708290,9708284,9708281"]

– Mindenkihez kegyes volt az időjárás, napsütésben legelésztek a lovak, ám volt néhány, például a fogatlovak, ők az istállóban csikóikkal fogadták a dicséreteket a látogatóktól.

– Rend, fegyelem, tisztaság – summázta egy családjával érkezett férfi, majd közelebbről is megismerkedett Úrnővel és kiscsikójával (aki egészen jól viselte a simogató érintéseket), Rézvirággal és Vilmával. A fogatlovak végzik egyébként a mindennapok tennivalóit a majorban, a csikók pedig szokják mellettük a napi munkát.

Az igazi tavaszkezdet

A néphagyomány április hónapját Szent György havának nevezi, a hónap 24. napját pedig sárkányölő Szent György ünnepének tartja. Európa nagy részén ősi pásztorünnep, az állatok legelőre történő első kihajtásának a napja. Az igazi tavasz kezdetét is jelző pásztorünnep eredete az ősi római időkre vezethető vissza.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.