Eperjes Károly hitről, szívről, meglelt utakról mesélt

Nagy munkán van túl Eperjes Károly, hiszen az utolsó simításokat végzik az általa rendezett Krisztus inge című, nagyszabású játékfilmen, amely a szerzetesek 1950-es évekbeli üldöztetéséről szól, a színművész főszereplésével. A hitbéli meggyőződéséről oly őszintén megnyilatkozó, nagy formátumú művész a napokban több Fejér megyei helyszínen jelent meg a stábbal, a bodajki kegyhely Kálváriáját is megjárta a kamera kíséretében. A Csákváron tartott pihenő idején beszélgettünk vele.

Művész úr, a filmbéli főszereplő azonos önnel? A saját belső útkeresését követhetjük benne nyomon?

– Nem pontosan. Engem is meglepett, amikor megtudtam, Leventéék e filmre készülnek (Kovács Levente és Törcsi Levente, a Lighthouse Film tulajdonosai és rendezői – a szerk.), s megkérdezték: elvállalnám-e a főszerepét. Elolvastam a forgatókönyvet, ismerem a felkért papokat, egyházi személyiségeket, a megjelölt helyszíneket, mindegyikük nagyon kedves nekem. S megnéztem a rendezők előző filmjét, a Rododendront Cserhalmi Györggyel, Gáspár Tibivel – ő lakótársam volt a kollégiumban. Ezek alapján komoly minőséget láttam, s nyitott vagyok a jó munkára. Kérnek tőlem benne személyes beszélgetéseket papokkal, lesz, ahol Pilinszky-, Csoóri-, Babits-verseket olvasok fel, bizonyos képek alatt ez hallható. Személyemben ott vagyok jelen, ahol a rendezők kérik, rájuk bíztam magam, de ez dramaturgiai­lag felépített forgatókönyv a vajúdástól a beérkezésig, a hazatalálásig.

Pilinszky-, Csoóri-, Babits-verseket olvasott fel a film számára Eperjes Károly
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Minden ember bejár egy utat életében, és bizonyos, hogy mások vagyunk ifjúkorban, mint idősként. Érnek örömök és fájdalmak, megélünk csapásokat, felemelő érzéseket, szerelmet, árulást, s tartunk valahonnan valahová – hacsak nem a semmibe. Mondjuk úgy: idősebb korban elgondolkodóbbak, ha úgy tetszik, erényesebbek is vagyunk. Erről is szól a film?

– A korábbi nagy buktatóimról külön említést teszek, készült már erről dokumentumfilm, tanúságtétel az M1 műsorának Ez itt a kérdésében is: „Az igazat mondd, ne csak a valódit!” idézettel a címben. Megismerhették a gondolataimat. A film célzottan, mindenki számára egyfajta utazást kínál a két Levente forgatókönyve által, s ennek vezetésére alkalmasnak találtak. Nem Eperjes Károly, a színművész, nem Eperjes Károly, a tanúságvető, nem Eperjes Károly, a hazafi… Összetett feladat. Megbeszélték velem a helyszíneket, a megszólalókat, kölcsönösen egyetértettünk mindenben. Egyelőre együtt dobban a szívünk, s reméljük, harmóniává érik közben. S ha olyan minőségben készül el a film, mint a korábbi, akkor nekem – mint a manézsban – halálugrást kell végrehajtanom, aztán kapjatok el!

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a mai világban nincs annyi háború, vér és harc, mint hajdan, mégis hit- és lelki válságot élünk át az egész földkerekségen, nem beszélve a fogyasztói társadalom általános értékvesztéséről. Mennyire idő- és korszerű az Istent kereső keresztény gondolkodás? Hitvallást tenni Istenről, Jézusról?

– Nem korszerű ez, sőt kórszerű, hosszú ó-val, a korszellemmel dacolva. Van egy arche-, azaz ősi ajánlatunk! Vissza az origóhoz! Mindenki kapja mankóként a hóna alá a keresztet, ha nem is a hátára, s gyerünk! Ezt ajánljuk. Adyval szólva, várjuk az Úr érkezését. Mert jön.

Érdekes és egyre népszerűbb ez a műfaj, ami nem játék- és nem dokumentumfilm, hanem a kettő keveréke. A fikciós részek segítenek a jeleneteket megérteni, vonzóbbá tenni a dokumentarista elemeket.

– Igen, nem is tudnám pontosan meghatározni én sem, talán azt mondanám, fikciókkal gazdagított költői dokumentumfilm a lélekjárásról. Hogy aztán ezt ki hogyan „fogja” majd, kiderül.

A teljes beszélgetést ITT érheti el.

Kiemelt kép: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap