A felhagyott bányaudvar felső részén erdei pacsirta (Lullula arborea) énekétől hangos a táj. A magyar elnevezése kevésbé találó, hiszen nem a zárt erdők madara. Élőhelyei sokkal inkább a sziklás, köves, alacsony füves, bokrokkal és fákkal ritkán tarkálló területek. A bányaudvarok befüvesedett hányóit kedveli.
Hazánkba korán, gyakran február derekán megérkezik, költőhelyeit rögtön birtokba veszi, amelyet a hímek énekelve körberepülnek. A tojók néha már március végén a tojásaikat melengetik a fűcsomók védelmében. Az öreg madarakra jellemző, hogy a régi költőterületekre térnek vissza. Táplálékuk rovarlárvákból, lepkehernyókból és egyenesszárnyúakból áll.
Az őszi vonulása során gyakran kisebb csapatokba verődik, hazánk területét október végén hagyják el utolsó példányai. A telet a Földközi-tenger medencéjében töltik. A hatvanas években még a főváros közvetlen határában is költöttek erdei pacsirták, napjainkban az erősödő turistaforgalom következtében eltűntek innen az utolsó költőpárok is. Veszprém vármegyében örvendetes módon emelkedik a költőpárok száma, a számukra alkalmas élőhelyen egyre gyakrabban csendül fel tavasszal a pacsirtaszó. Magyarországon az erdei pacsirta védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
Borítókép: pacsirta (Fotó: Veol/ifj. Vasuta Gábor)
