Félszáznál is több csapat töltötte a kolbászt Majoson

Ismét kiváló hangulatban telt az immár negyedik alkalommal szervezett Majosi Kolbásztöltő Fesztivál március 2-án, szombaton, melyre ezúttal már több mint ötven csapat jelentkezett. Az eseményről a szervezők meséltek.

null

Fábián István ötlete alapján született meg az első Majosi Kolbásztöltő Fesztivál, amit 2020-ban szerveztek meg először.

– Annak idején 25 csapattal kezdtük a szervezést egy 400 négyzetméteres rendezvénysátorral – tájékoztatta a Tolna vármegyei hírportált, a Teol.hu-t Fábián Kata, szervező. 

– Mi is meglepődtünk, hogy óriási érdeklődés övezi a rendezvényünket folyamatosan, sőt mondhatni egyre nagyobb, hiszen idén már ötvenkét csapat jelentkezett és az eredetihez képest egy több mint háromszor akkora, monumentális méretű sátrat kellett felállítanunk. A kolbásztöltésre 220 liter pálinkával készültek a csapatok. Biztos, hogy jól fogyott belőle, mert a rendezvény hangulata fergeteges volt – tette hozzá.

A csapatok mondhatni évről-évre egymást húzzák, hiszen fejlesztik magukat, átvesznek egymástól ötleteket: asztaldíszítés, felkészítés. Már szinte alig volt olyan csapat, aki legalább minimális asztaldíszítéssel ne készült volna.

– Nagyon hálásak vagyunk Bonyhád Város Önkormányzatának, Filóné Ferencz Ibolya polgármesternek és Potápi Árpád János államtitkárnak, hogy megtalálták a módját annak hogyan tudnak anyagi támogatást biztosítani a rendezvény számára. A rendezvény lényege, hogy legyen egy nap, amikor nem a telefonunkat nyomkodjuk, hanem a kolbásztölteléket – mondta el Sárkány Szabolcs, szervező. A gyerekektől a nagyszülőkig próbálunk minden korosztályt elérni. 

Elmondásuk szerint a hagyományőrzés, a tradíciók ápolása lenne a céljuk, átadni a tudást és a közösségi érzés élményét a következő generáció számára is. Ezzel a céllal hirdettek rajzversenyt a gyermekek számára. Külön az óvodás, alsó tagozatos és felsős korcsoportban, erre közel 150 pályamű érkezett.

Összetartozás Mindenmentesen

Az idei évtől mondhatni ez a rendezvény mottója, hiszen egyfelől mindegy a lakóhely, a származás, a nemzetség, hogy kinek milyen politikai nézetei vannak, és egyáltalán melyik országból jött. Másfelől az ízfokozók, a nátrium glutamát, a glutén és laktóz nélkül kell készíteni a finomságokat, mivel felesleges, hogy mesterséges ízesítőt, kötőt és színezőanyagokat tartalmazzanak. 

– Ha ezekhez az alapelvekhez ragaszkodunk, úgy gondolom a kézműves sültkolbász így fog a jövőben összekötni minket – emelte ki Fábián Kata.

Pálinkamustra

Idén is megmérettettek a legjobb pálinkák a kolbászok mellett. A versenyre 39 minta érkezett, amit Gál Péter okleveles pálinkamester es pálinkabíráló, valamint Schmieder Tamás, a Schmieder pálinkaház főzőmestere, ügyvezetője, élelmiszermérnöke bírált el.

A bírák kiemelték, csak egy-két technológiailag hibás tétel szerepelt a beküldöttek között, egyébként mind kiváló volt, mindenki büszke lehetett a saját italára. A nevezett pálinkák közül a legkiemelkedőbb három igazi kuriózum. Gyümölcstermesztésben, gyümölcsfeldolgozásban, lepárlásban is kiemelkedőek, mert nehezen feldolgozhatóak.

Az 55- ös asztal cseresznye pálinkájának illata kellemesen virágos, gyümölcsös, az íze is ezt tükrözte. Az étcsokoládé és kakaó mellett megszólalásig cseresznyeízű volt.
A 18- as asztal, a Bonyhádi Önkéntes Tűzoltók csapata faeperből készített pálinkát. Az egyik legnehezebben elkészíthető ital.

A bírák kiemelték, ha egy picit is túlmelegszik a cefre, azonnal megrohad, megbuggyan. A kapott minta illata mézes, édeskés, cukorkás. Íze igazán fajtajelleges, eper ízű, frissen szedett faeperre jellemző ízkaraktere volt. A 14-es csapat Kieffer körte pálinkája illatában és ízében is kirobbanó, fűszeres, komplex párlat, amit a zsűri is szívesen hazavitt volna.

A nap sztárja: a kolbász

Ötvenkét csapat jelentkezett az idei kolbásztöltő versenyre, amit a kiváló bírák több szempontból is értékeltek. A zsűrit idén Zsalakóné dr. Studer Krisztina a Járási hivatal vezetője, Csibi Krisztina, a Magyarság háza igazgatója, Győrffy Attila, a Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Kulturális Egyesület elnöke, Lőrincz József mesterszakács, Fischer Edit, a Szabó Laci pincészet háziasszonya és Balogh Bálint vágóhíd tulajdonos, húsfeldolgozó vállalkozó alkotta.

Az idei legsterilebb csapat a Mentőké volt, csapategységet tekintve a legkitűnőbbnek a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesületét választották, a legautentikusabb technológiát a Csíkszentkirályi Házasember Néptánccsoport alkalmazta, és a legszebb asztalt a Lengyel Majosi Töltelékek csapata készítette el.

Első helyezett a csíkcsicsói külhoni csapat lett, akik 800 kilométerről, Erdélyből érkeztek. Második helyen a Hidasi Néptánc és Hagyományőrző Egyesület végzett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Beni Angyalai álhattak fel. Ők a hagyományőrzés jegyében Cikóról lovaskocsival érkeztek a rendezvényre.

A teljes cikket a Teol.hu-n olvashatják!

Borítókép: Vidám pillanatkép kolbásztöltés közben (Fotó: Makovics Kornél / Teol.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.