Gazdagon megjutalmazta a régészeket a Somló-hegy

Szenzációs aranylelet került elő a földből. Vármegyénk területéről is előkerültek különleges tárgyi emlékek a múltból. A múzeum igazgatója adott róluk áttekintést.

null

Aranylelet tartja lázban az erre fogékony közvéleményt. Ennek oka az, hogy régészek idén nyáron szó szerint igazi kincsre bukkantak a Balatonhoz közeli Somló-hegyen. Mint azt hírportálok közölték, a felszínre hozott, háromezer éves, arany fóliával borított bronz nyakék világszenzációnak számít.

– A Somló-hegyről előkerült gazdag leletanyag azt bizonyítja az archeológusok szerint, hogy itt a bronzkorban, illetve a korai vaskor hajnalán, nagyjából i. e. 1000 és i. e. 850 között egy fejlett és igen jó módú közösség élhetett. 

– A dísztárgyak arra utalnak, hogy a késő bronzkori emberek már rendkívül kifinomult művészi képességekkel rendelkezhettek, ezt az aprólékosan megmunkált különleges arany nyakék is kiválóan bizonyítja – tette hozzá a szerző.

Aranylelet helyett fejedelmi sír

– Azt a szakirodalomból régóta tudtuk, hogy a Somló-hegy régészeti szempontból, az őskor időszakában fontos lelőhely – mondta el a Tolna vármegyei portálnk, a Teol.hu-nak Ódor János Gábor, a Wosinsky Mór Múzeum igazgatója, akit szakvélemény közreadására kértek. 

– Fotón és videón egyaránt láttam a most megtalált bronz tárgyakat és magát az ékszert is. A feltárást végző kollégáim valóban joggal jelentették ki, hogy utóbbi kifejezetten ritkaságnak számít. Tudomásom szerint csupán néhány hasonló található Európában. Azt érdemes tudni, hogy ebben a korban is a nemesfém, az arany birtoklása és viselése a hatalomhoz tartozást fejezte ki. Tehát az a személy, aki ilyen presztízs funkcióval rendelkező ékszert viselt, az adott közösség vezető rétegébe tartozhatott.

Vajon vannak-e a Wosinsky Mór Múzeum kezelésében ha nem is ilyen világszenzációt jelentő, de azért országos viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű tárgyi emlékek? A kérdésre az igazgató úgy válaszolt, hogy korszakonként több is akad, és többnyire nem csak az egyes tárgyak, hanem a leletegyüttesek jelentősek. Főként, ha párosul hozzájuk régészeti feltárás, megfigyelés a leletek környezetéről. Példának okáért ilyen az Európában legnagyobb felületben feltárt neolit település- és temető komplexum Alsónyék-Bátaszék határában, amely az M6-os autópálya 2006-2009 között folytatott megelőző ásatásának kiemelkedő emlékanyaga. Ugyancsak különlegességnek számít a dr. Szabó Géza által Regölyben feltárt kora vaskori tumulus, azaz halomsír, a maga számos európai kapcsolatot mutató leletegyüttesével. Valamint, továbbra is Regölyben maradva, joggal tekinthető kiemelkedőnek a Pénzesdomb rejtette, kora népvándorláskori fejedelmi női sír.
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.