Téves hírek terjednek a mobilos orvosi időpontfoglalóról

A halmozódó egyetemi és mindennapi feladatok árnyékából visszatekintve olyan ajándéknak tűnnek ezek a tárgyak, melyeket nem becsültünk meg eléggé. Nem hihetetlen, hogy az volt a feladatunk, hogy kreatívkodjunk, mozogjunk és kiéljük az alkotói ösztöneinket, most pedig erre maximum a szabadidőnkben van lehetőségünk?
Ugyan az ételek nem voltak mindig kifogástalanok (vagy inkább ehetőek), még a legszörnyűbb főzelék színvonalán is sokat emelt, ha az osztálytársunkkal pusmoghattunk közben mindarról, amit az órákon nem tudtunk megvitatni. Nem is beszélve az isteni teáról...
Faliújság, az aktuális évszak tematikájához igazított versek, fotók, rövid és lényegre törő, motiváló feliratok... Bárcsak az egyetemi előadókat is ilyenek díszítenék. Emlékeztek, mekkora büszkeség volt, ha elég szépet rajzoltál ahhoz, hogy kikerüljön az osztály falára?
Azt gondolom, mindenki fel tudna sorolni néhány „komoly” összeveszést, melyeket egy egyedül elfogyasztott csoki vagy egy kölcsönvett, színes radír robbantott ki. Aztán a következő óra után már ugyanolyan nagy egyetértésben szaladgáltunk az udvaron, mintha nem is történt volna semmi. Valószínűleg beleőrülnénk, ha felnőttként is ilyen hektikusak lennének a kapcsolataink, azonban a könnyű kibékülés és megbocsátás képességét szívesen elfogadnánk ma is!
Egyetlen hiperszuper, avokádós-tofus, vegán és gluténmentes szendvics sem fogható ahhoz az egyszerű májkrémes zsemléhez, amelyet anyukánk vagy apukánk készített nekünk indulás előtt, kora reggel. Talán nem is az a tény hiányzik, hogy nem magunknak kellett gondoskodnunk a tízórainkról, hanem mindaz a gondoskodás, amely a legegyszerűbb szendvics mögött is ott rejlett.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
Rendben kinyitottak az óvodák és az iskolák
Hat hét után újra becsengettek az alsó tagozatokon, és országszerte kinyitottak az óvodák is. A jelenlét egyelőre nem kötelező a gyerekek számára, de akik mennek, azokat a pedagógusok beoltva, alaposan fertőtlenített intézményekben várják. Hamzáné Szita Ilona, a Megyeri Úti Általános Iskola intézményvezetője azt mondta lapunknak: osztályonként öt-nyolc tanuló jelezte, hogy egyelőre nem kapcsolódik be a személyes oktatásba. – A szülők egészen az utolsó pillanatig mérlegeltek, még tegnap éjszaka is érkeztek kérelmek a távolmaradásra. Hétfő délelőtt úgy számoltunk, hogy a diákjaink 28 százaléka nem jött iskolába – hangsúlyozta az igazgatónő, hozzátéve: a pedagógusok
minden otthon maradónak elküldik a feladatokat, és biztosítanak pluszsegítséget is számukra, hogy senki ne maradjon le.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.