Teljesen megtelt a Millenáris, rengetegen érkeztek Orbán Viktor ünnepi beszédére + videó, fotók
A várakozók végül szerencsésen bejutottak a parkba.
A várakozók végül szerencsésen bejutottak a parkba.
Szathmáry Géza sejtette: az ablakokban kikandikáló fegyverek immár embereket fognak célba venni.
A Nyugat akkori árulása pedig visszatükröződik a mindennapokban. Mert akiket akkor nem zavart a magyarok rabsága, azokat most zavarja a szabadsága.
Ahogy Antall József is mondta, 1956 története a magyar mitológia fontos része.
Orbán Viktor miniszterelnök 11 órakor tart nyilvános beszédet Budán
Gulyás Gergely miniszter és Kövér László házelnök is beszédet mond.
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségen emlékezett 1956 hőseire.
A zenész dokumentumfilmjét itt megtekinthetik.
A hivatalos ünnepség kiemelt meghívottjai a szeptemberi dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők és családtagjaik lesznek.
Magyarország a függetlenségéért küzdött, nem a globalista erők érdekeiért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.