Nem rogyott térdre ősszel a magyar gazdaság
Dacára a válságnak nagyobb adóbevétel érkezett idén, mint tavaly. A többlépcsős adócsökkentés is kellett ahhoz, hogy működésben maradjon a gazdaság.
Dacára a válságnak nagyobb adóbevétel érkezett idén, mint tavaly. A többlépcsős adócsökkentés is kellett ahhoz, hogy működésben maradjon a gazdaság.

Az első félévben pontosan annyi folyt be a legfontosabb adókból, mint 2019 első felében.

A feketegazdaság ellen bevezetett online rendszerek százmilliárdokban mérhető bevételt eredményeztek.

Ugyanakkor a nagyobb áprilisi leállások hatása a májusi bevételi adatokban jelentkezhet majd igazán.
Márciusban azonban hazánkba is betört a járvány, s ez sokat változtathat az összképen.

A társasági és a jövedéki adóból, a személyi jövedelemadóból, a forgalmi adóból, a járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból összesen 13 750 milliárd forint folyt be az államkincstárba.
2010 óta legalább 8 nagy horderejű gazdaságélénkítő, köztehercsökkentő intézkedéssorozatot indított a kormány, amelyeket hamarosan újabb követ – mondta a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese.

Tíz hónap alatt több mint 11 ezermilliárd forint folyt be a legfontosabb hat közteherből, az idei összeg kereken 1225 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi időszakos adatot.

Évről évre egyre nagyobb összeg érkezik be a közkasszába általános forgalmi adó címen – ez derül ki a pénzügyi tárca elmúlt időszakban készített összesítéseiből.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.

Módfelett elgondolkodtató a legnagyobb olajtartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.