A demokráciakártya nőalakjai
Az iszlám nem ismer olyan fogalmat, hogy emberi jogok, hogy „emberiség”.
Az iszlám nem ismer olyan fogalmat, hogy emberi jogok, hogy „emberiség”.

A KDNP európai parlamenti képviselője is felszólalt az afgán válságról szóló EP-vitán.

A Fidesz európai parlamenti delegációjának elnöke az afgán válságról nyilatkozott lapunknak Strasbourgban.

A külügyminiszter továbbra is védi Joe Bident, noha az elnök a hazugságra is rávette a volt afgán államfőt.

Adományozó konferencia kezdődött Genfben, a cél 606 millió dollár összegyűjtése Afganisztánnak.

Állítják, örülnek a hatalomátvételnek, és az elmenekültek nem képviselnek mindenkit.

A The New York Times elemzése szerint tíz civillel is végzett a támadás.

A Biden-adminisztráció jelenleg is válsághelyzetben van az elmúlt hetekben, hónapokban csúfosan levezényelt, Afganisztánból történő csapatkivonások miatt.

Moszkva számára egyelőre nem világos, miként alakul majd az afganisztáni helyzet.

A globalizmus filozófiáját jól mutatja az Afganisztánban hagyott/felejtett fegyverek rapszódiája.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége több észak-magyarországi településen.

Többeket is próbált rávenni, de szóltak neki, hogy álljon le.

A Tisza Párt szakértője újabb részleteket árult el a baloldali párt terveiről.

Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

A balliberális Tisza Párt a 13. és a 14. havi nyugdíjat azonnal megszüntetné.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.

Az országosan forgalmazott gyümölcslé nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.