Leszállt Kabulban hétfőn a PIA pakisztáni légitársaság egyik gépe. A tálibok augusztus közepi hatalomra kerülése óta ez az első pakisztáni utasszállító, amely illetékesek szerint a Világbank charterjárataként érkezett az afgán fővárosba. A kabuli repülőtér szóvivője elmondta, hogy a gépen 39 utas, köztük több újságíró érkezett Kabulba. Röviddel a landolás után már indult is vissza a gép Iszlámábádba nagyjából nyolcvan emberrel a fedélzetén. A charterjáratot szükség szerint fogják tovább üzemeltetni, a PIA következő gépe szerdán érkezik megint Kabulba. A pakisztáni gép kabuli landolása után közzétett videóüzenetében a repülőtér igazgatója elmondta: a légikikötő hamarosan újra fogadni tud nemzetközi járatokat, jelenleg az utolsó technikai problémák elhárításán dolgoznak. A repülőtér számos létesítménye károkat szenvedett augusztus 31-én, amikor az utolsó amerikai katonák távoztak Kabulból – mondta el az igazgató.
Hozzátette, hogy az utóbbi időben érkeztek már járatok Katarból, Bahreinből, az Egyesült Arab Emírségekből, Üzbegisztánból, Kazahsztánból és Pakisztánból, ezek humanitárius segélyeket szállítottak. A következő napokban hasonló járatokat várnak Törökországból és Oroszországból is. A PIA légitársaság szóvivője vasárnap elmondta: a vállalat azon dolgozik, hogy hamarosan újraindíthassák rendszeres kereskedelmi járataikat Kabul és Iszlámábád között.
A kabuli nemzetközi repülőtéren augusztus végén még minden nap ezrek gyűltek össze abban a reményben, hogy valamilyen repülőjáraton elhagyhatják a tálib uralom alá került Afganisztánt. A nyugati országok több mint 123 ezer embert menekítettek ki Kabulból repülőgépekkel a tálib hatalomátvételt követő napokban.
Adományozó konferencia
Afganisztán a legveszélyesebb pillanatait éli jelenleg, ezért még több nemzetközi segítségre van szüksége – jelentette ki hétfőn Genfben António Guterres ENSZ-főtitkár, aki megnyitotta az adományozó konferenciát. Ennek célja 606 millió dollár (több mint 179 milliárd forint) összegyűjtése Afganisztánnak, olyan időszakban, amikor Guterres elmondása szerint átlagosan minden harmadik afgán állampolgár „nem tudja, hogy mikor eszik legközelebb”, és százezreknek kellett elmenekülniük otthonaikból a konfliktus miatt. A konferenciával mintegy 11 millió emberen – a lakosság csaknem egyharmadán – próbálnak segíteni.