Bontogatja szárnyait a tálib diplomácia
Pakisztánnal tárgyalt az ország kinevezett külügyminisztere.
Pakisztánnal tárgyalt az ország kinevezett külügyminisztere.

A jelentések szerint a tálibok által likvidált terrorista volt a kabuli reptéren történt terrortámadás egyik kitervelője.

Egy katonai forrás szerint a reptér lebombázása miatt „nem egyszerű” elhagyni a fővárost.

Az intézkedés a nőket és a családokat érinti hátrányosan Afganisztán egyik tartományában.

A kórházakban vészhelyzetet rendeltek el.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a nők iskolázatlansága magával hozza a velük szembeni erőszak és a korai házasságok kockázatát.

Az Iszlám Állam afganisztáni szervezete egyre nagyobb veszélyt jelent.

Az elismert német etnológus szerint fehér bőrűnek lenni a fehérek társadalmában megbélyegzést jelent.

Hogyan élték meg az afgán kormányerők a nyugatiak kivonulását, majd a tálib hatalomátvételt?

A tömeg azt hitte, hogy repülőgépek indulnak Törökországba a földrengés áldozatainak megmentésére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lapunk publicistája az Igazság órája vendége.

A miniszteri biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter bizalmasa visszakapja a lőfegyverét.

Családoknál hagyja a kormány a forrásokat.

Ónos szitálás és havazás is várható.

Már a luxus létesítményekben sincsenek biztonságban a nők.

Ma Washingtonban tárgyalnak a sziget sorsáról.

195-en ültek a szerelvényen.

Még a Newcastle vezetőedzője sem értette, hogy mi tartott eddig.

Az olasz csapat sztárját teljesen lenyűgőzte a hazaiak kosarasa.

Egy uniós főtárgyaló jöhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.