Idáig torzult mára a föderalizmus
Óvatosan reménykedünk abban, hogy az új Európai Bizottság felállásával változás történik a kontinensen – jelentette ki hétfőn Szájer József.
Óvatosan reménykedünk abban, hogy az új Európai Bizottság felállásával változás történik a kontinensen – jelentette ki hétfőn Szájer József.
Szánthó Miklós felvetésére Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos fejtette ki álláspontját környezetünk helyzetéről és az ezzel összefüggésben zajló politikai vitákról.
A jövőt illetően Panyi úgy fogalmazott, hogy az új EB végső soron „tiszta lappal”, a magyar érdekek felől közelítve jobb helyzetből indul.
Panyi Miklós, az Alapjogokért Központ nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettese a megosztottság és a kudarcok öt éveként jellemezte a Jean-Claude Juncker vezette időszakot.
Az Európai Bizottság végső soron „tiszta lappal”, a magyar érdekek felől közelítve jobb helyzetből indul, mint elődje – értékelt az Alapjogokért Központ.
A birodalmi és a nemzeti érdekek kettősége régóta végigkíséri a magyar történelmet – hangzott el Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában.
Pócza István elmondta, Magyarország álláspontja az Európai Unió bővítéséről az, hogy a Balkánt nem szabad elhanyagolni és átengedni más külső országoknak
Az Alapjogokért Központ által rendezett beszélgetésen neves informatikai és kommunikációs szakemberek osztották meg tapasztalataikat.
Jelenleg nyolc helyen van határellenőrzés az EU-n belül, amelyet a bevezető országok a biztonsággal és a terrorfenyegetettséggel indokolnak – mondta Pócza István vezető elemző.
Magyar szempontból az lenne a legjobb, ha az unió nem a föderáció, hanem a konföderáció, azaz egy laza államszövetség felé mozdulna el, a valamikori Közös Piachoz hasonlóan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője kiemelte, egyértelmű cél, hogy egy Budapestet szerető közösséget hozzanak létre.
Egy „valószínűleg veszélyes anyagokkal kapcsolatos incidenst” vizsgálnak.
Felháborodva forrongnak az olaszok a két magyar lány megerőszakolása miatt.
A televízió kiemelkedően teljesített a nézettségi versenyben.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.