Október 13. nem a kudarc napja
Az önkormányzati választások nyertese a jobboldali szavazók hangulata és az ellenzéki narratíva ellenére egyértelműen a Fidesz–KDNP – közölte a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szánthó Miklós.
Az önkormányzati választások nyertese a jobboldali szavazók hangulata és az ellenzéki narratíva ellenére egyértelműen a Fidesz–KDNP – közölte a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szánthó Miklós.
Nyugalom, higgadtság és józan ész szükséges az önkormányzati szavazás eredményeinek értelmezéséhez. Mert hogy többről van itt szó, mint ami első pillanatra szemmel látható – írta Szánthó Miklós.
A máltai egyezmény megrekedt az Európai Tanácsban, mert csak két-három tagállam csatlakozott volna az aláírókhoz, ezért most az Európai Parlamenten keresztül próbálják ugyanazt érvényesíteni.
Karácsony Gergely Budapest új főpolgármestere elkezdett kihátrálni a választási ígéreteiből – hangzott el a Karc FM rádió, Az igazság órája című műsorában.
Az önkormányzati választás eredménye és a jobboldali szavazóbázis érzete, hangulata között óriási szakadék van – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth rádióban.
Korábban az volt az előfeltevés, hogy ha az ellenzéki pártok elvtelenül összeállnak, akkor a szavazóik nem fogják követni őket. Ez most nem így történt – hangzott el Az igazság órája című műsorban.
A Fidesz-KDNP jelöltjei, listái országosan 53, illetve 52 százalékot kaptak, azaz különösebb elmozdulás nem történt, sőt a Fidesz-KDNP talán erősödött is.
Minél többen menjenek el szavazni vasárnap, és voksoljon mindenki az alkalmas jelöltekre az önkormányzati választáson – hangzott el Az igazság órájában a Karc FM-en.
Az önkormányzati választások előtt az egyik oldalon fegyelmezett és felkészült kormánypártok, a másik oldalon pedig diktafonnal járó, egymást feljelentő ellenzék – hangzott el Az igazság órájában.
A formálódó jogállamiság eljárásban bizonyára jó pontokat lehet majd szerezni az illegális migránsok „önkéntes” befogadásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője kiemelte, egyértelmű cél, hogy egy Budapestet szerető közösséget hozzanak létre.
Egy „valószínűleg veszélyes anyagokkal kapcsolatos incidenst” vizsgálnak.
Felháborodva forrongnak az olaszok a két magyar lány megerőszakolása miatt.
A televízió kiemelkedően teljesített a nézettségi versenyben.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.