A megígért harckocsik töredéke érkezett meg Ukrajnába
„A tankok személyzetükkel együtt hamuvá fognak égni” – fogalmazott a Pentagon korábbi munkatársa a nyugati segítségről.
„A tankok személyzetükkel együtt hamuvá fognak égni” – fogalmazott a Pentagon korábbi munkatársa a nyugati segítségről.

Dróntámadás végzett a terrorszervezet európai merényletek megszervezéséért felelős vezetőjével.

„Az elnök nagyon hangosan és érthetően fogja azt mondani: nem bűnös!” – fogalmazott Trump ügyvédje.

A demokraták a jogrendet fegyverként alkalmazzák politikai ellenfeleik kiiktatására

A Egyesült Államok középső részén kialakult viharzóna miatt összesen 85 millió ember lakóhelyére adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.

A forint leértékelődésén túlmenően az amerikai események nincsenek komoly hatással Magyarország bankpiacára.

Az erőszakos szélsőbaloldali transzjogi tüntetők a gyermekek nemváltása mellett demonstráltak.

Zágráb titkosította az Ukrajnának szánt katonai támogatásokat, most először erősítették meg a döntésüket.

A hidegháború óta kémkedés vádjával most tartóztatnak le először amerikai lapnak dolgozó riportert Oroszországban.

Kritikusai szerint Washington az emberi jogok elsőbbsége helyett továbbra is érdek és nem érték alapú külpolitikát folytat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében látható időszaki kiállítás idézi meg Edith Bruck írónő életét és munkásságát. A tiszakarádi születésű, Olaszországban élő holokauszttúlélő művész története a szenvedésből születő emberség és a megbocsátás erejéről szól – arról, hogyan lehet a múlt fájdalmát a remény nyelvére fordítani.

Németországban a Liverpoolt ért kritikában a szánalmas jelzőt használták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.