Kirúgott edző, rendőrségi ügyek: sikerrecept Las Vegasban
Egyetlen körülmény sem utalt rá, mégis rájátszásba jutott az NFL idei balhécsapata.
Egyetlen körülmény sem utalt rá, mégis rájátszásba jutott az NFL idei balhécsapata.

Antonio Brown mérkőzés közben félmeztelenre vetkőzött és az öltözőbe vonult.

A címvédő pontot sem szerzett a legutóbbi játéknapon. Megvan a rájátszás első résztvevője.

A korábbi Super Bowl-győztes szakember régi e-mailjeiben rasszista és homofób tartalomra bukkantak.

A válás óta az irányító sikeresebb volt, mint korábbi edzője, egymással viszont először néznek farkasszemet.

Zilai Jánost sokkolta a kiválasztás, de biztos benne, hogy kihozza a legjobbat magából a londoni felmérőn.

Alig néhány esztendőre volt szükség az ijesztő debütálás után a nagy hazai sikerhez.

A szintugrást fölényes győzelemmel és látványos játékkal biztosította a válogatott.

Az elnyűhetetlen Tom Brady újra gyűrűért harcol, utódjától máris megvált a Patriots.

Az amerikaifutball-liga népszerűségének egyik titka, hogy a játékosok nem csupán csúcsteljesítményt nyújtanak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Előbb vagy utóbb le kell üli tárgyalni Oroszországgal.

Sok kerületben naponta 18–20 órás áramkimaradásokkal és fűtés nélkül kell túlélni a -17 Celsius-fokos éjszakákat.

Egy friss jelentés az amerikai civil fegyverpiac méretét és alakulását vizsgálta meg.

Ellen kell állni a háborús örvénynek.

A háborús helyzet miatt elszigetelt bajnokságban a magyar válogatott játékos egyre inkább megmutatja oroszlánkörmeit.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.