Aki szelet vet, vihart arat
A címbéli idézet Demeter Szilárdtól való, aki interjút adott a Kontra.hu-nak.
A címbéli idézet Demeter Szilárdtól való, aki interjút adott a Kontra.hu-nak.
A közeljövőben kiderül, hogy Hadházy kész-e a baloldal korrupciós ügyeit is jogi útra terelni.
Az MSZP volt elnöke szerint még nem tudni, milyen ára volt igazán Bíró László jelölésének.
A jobbikos Bíró László tagadja, hogy szabálytalanul költötte volna el a cége által kapott ötvenmilliós támogatást.
A hazai baloldaliak beismerték, a brüsszeli politikusok nyereséget remélve rájátszottak a rasszista politikus támogatására.
A baloldal teljes kudarcot vallott Borsodban, ahol az antiszemita Bíró Lászlót jelölték az időközi választáson.
A borsodi időközi választás megmutatta, hogy a baloldalnak az antiszemitizmus elleni küzdelme semmi más, csupán politikai termék.
Az EMIH vezetője szerint örülhetünk, hogy egy rasszista politikus nem lett az Országgyűlés tagja.
Bíró László a Facebookon az egekig magasztalta a neki kampányoló ismert baloldali politikusokat.
A főpolgármester személyes támogatása a többi pártvezetőénél is megdöbbentőbb, hisz Bíró Judapestnek minősítette a fővárost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának legnagyobb központja New York után Budapesten van.
Az érintett területet nyolcszáz méter sugarú körben lezárják, valamint több forgalmi változás fog életbe lépni a bomba elszállításának az idejére.
A téli gumi nem csak az autósok biztonságát és az autók épségét védi, de például Budapest gördülékeny, folyamatos forgalmához is nélkülözhetetlen.
Míg korábban nem vették komolyan a magyar miniszterelnök figyelmeztetéseit, addig ma már egyre több ország osztja a véleményét.
Érdemes lesz magunkkal vinni az esernyőt, és a magasabban fekvő helyeken felkészülni a télies útviszonyokra
A „Messi és az óriások” című sorozat eredetileg 2023-ban készült volna el, de a kezdési időpontja sincs meg.
Nem vette észre a piros lámpát a fiatal sofőr, tragédia lett a vége.
Orbán Viktorról nagyjából félóráig olvas az ember új híreket. Azt nyilatkozza például, hogy a jövő a Patriótáké, hiszen ha ők vezetnék Európát, nem lenne „migráció, gendermarháskodás, háború”.
Ursula von der Leyen, Manfred Weber és Roberta Metsola nevéhez is több korrupciós botrány köthető.
A csődköltségvetés megszavazásával összeállt a Karácsony–DK–Tisza-tengely.
A volt keletnémet klubok meccsein a német harmadik-, illetve negyedik ligában annyian vannak, mint egy közepes nézettségű NB I-es fordulóban összesen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.