Újabb fordulat az Árpád hídi gázolás ügyében
És ez nem minden résztvevőnek tetszik.
És ez nem minden résztvevőnek tetszik.

Helyszíni bírságot kapott a baleset okozója.

Semmi értelme – mondta az egyik ingázó.

Cserélik a híd dilatációs szerkezetét.

Óránkénti harminc kilométeres sebességkorlátozás van érvényben az említett szakaszon.

Brutális sebességgel száguldozott az autós, szemmel alig lehetett követni.

A tüzet eloltották, de továbbra is nagy a torlódás.

A fővárosi önkormányzat helyett a kerületek kezdték meg a traffipaxok kihelyezését.

A Puskás Stadion és a Népliget között pályakarbantartás lesz novemberben.

A horrorbaleset okozója bűnügyi felügyelet alá került.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyászol az egyetem.

A Tisza Párt elnöke idegbeteg módon viselkedik – mondta a frakcióvezető.

Hárman kórházba kerültek.

Féltékenységből vált gyilkossá egy hetvenhárom éves férfi

A miniszterelnök leszögezte: amíg nemzeti kormánya van, Magyarország nem hajtja végre az Európai Unió migrációs paktumát.

Még egy holttestet keresnek a hatóságok.

Okamura ellenezte Ukrajna háborús erőfeszítéseinek további finanszírozását.

Egyre csak nő a világ energiaigénye, az olajra és a gázra is nagyobb lesz a kereslet az előttünk álló években.

A legjobb úton van a mémmé váláshoz az új iPhone Pocket.

Trill Zsolt videóban üzent a közönségnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.