Hetven éve nem látott élelmiszerár-emelkedés Svédországban
Az ellenzék – magyar mintára – ársapkát vezetne be.
Az ellenzék – magyar mintára – ársapkát vezetne be.

A kormány ársapkákról hozott döntését még az MSZP társelnöke is támogatja.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter óriási hibának tartja, hogy a Gyurcsány-kormány külföldi kézbe játszotta át a repteret.

A bejelentés hírére máris emelkedni kezdett a kőolaj ára.

A minisztert arról kérdezte a Mandiner, mire lehet számítani ebben az évben a magyar gazdaságban.

Kiss Péter, a Gabonaszövetség elnöke szerint 300 forint körül lenne egy kiló csomagolt liszt reális ára.

Véget vetett a kormányzat a romániai üzemanyagár-kompenzációnak.

A nyelvészek egy közössége idén a Petőfi Kulturális Ügynökség Kazinczy Műhelyének közreműködésével választotta meg az év szavait.

Nyelvészek egy közössége 2010 óta kiválasztja, megszavaztatja és közzéteszi az év szavait. A 2022-es évről ez az eredmény született.

A versenyhivatal az élelmiszer-kereskedelem mellett az energiapiacon is vizsgálódásba kezd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.