Megkezdődött a balatoni szezon
Számos programmal várják idén is az érdeklődőket.
Számos programmal várják idén is az érdeklődőket.
Jelentős újítások több évtized után.
Az új hajóknak köszönhetően nő a járatszám a kiemelt útvonalakon, így a balatoni települések lakosai és a turisták egyaránt könnyebben közlekedhetnek a két part között.
Nagyszombaton, április 8-án hajózhatunk először a magyar tengeren.
A felújítások és a praktikus menetrendek hatására a balatoni kompok forgalomnövekedése az elmúlt években kiemelkedő volt.
A múlt év első nyolc hónapjához viszonyítva húsz százalékkal többen utaztak a balatoni hajókon idén augusztusig.
Mostantól Budapest legizgalmasabb és talán legszebb útvonalait járhatják be a gyerekek – tájékoztatott a kormányszóvivő.
Mától a nyár végéig már éjszaka is közlekedik a szántód–tihanyi komp, a járművek zárt tereiben továbbra is kötelező az arcmaszk viselése.
Egyes járatok napi rendszerességgel, mások csak a hétvégéken indulnak, de minden esetben a tavalyi jegyárakkal.
A Balatoni Hajózási Zrt. csaknem 15 000 utast szolgált ki a kompokon és a legforgalmasabb balatoni útvonalakon közlekedő személyhajókon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A banda már több fesztiválról is ki lett tiltva.
Mert szakított vele a lány.
Komoly felzúdulást váltott ki, hogy a Kneecap nevű ír rapzenekar is koncertezik a fesztiválon.
Ukrajna helyett a gazdák érdekét védjék!
Az intézkedés ráadásul a hazai építőipar keresletének élénkítésén keresztül a gazdaságot is stimulálja.
A 34. Zempléni Fesztivál több mint ötszáz fellépővel várja a közönséget augusztus 8. és 17. között.
Humorosan indult az este, hunoros lett belőle.
Az intézkedés ráadásul a hazai építőipar keresletének élénkítésén keresztül a gazdaságot is stimulálja.
A 34. Zempléni Fesztivál több mint ötszáz fellépővel várja a közönséget augusztus 8. és 17. között.
Humorosan indult az este, hunoros lett belőle.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.