A Liverpool idegenben szerzett kétgólos előnyt a Benfica ellen
Az angoloknak akadtak meleg pillanatik a második félidőben, de nem forgott veszélyben a győzelmük.
Az angoloknak akadtak meleg pillanatik a második félidőben, de nem forgott veszélyben a győzelmük.
A spanyolok többnyire tökéletesen védekeztek, mégis hátrányban várják a visszavágót a BL-ben.
Míg Guardiola dicsérte kollégáját, Diego Simeone finoman odaszúrt a katalán edzőnek.
A Manchester United után a City skalpját is begyűjtené az Atlético Madrid.
A címvédő Chelsea edzője a háborús szankciókra várna megoldást a Real Madrid elleni negyeddöntő előtt.
Az Atlético Madrid visszatér Manchesterbe, a United után a City lesz az ellenfele a negyeddöntőben.
A Juventus vezetőedzője elmondta, a Villarreal betömörülő védekezésével csapata nem tudott mit kezdeni.
A Villarreal és a Chelsea bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
A hazai döntetlenek után az Atlético Madrid és a Benfica is győzni tudott idegenben.
A Falco hatalmasatt küzdött Strasbourgban, de a szerencse nem állt a magyar bajnok mellé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A manchesteri derbin a City hazai pályán 3-0-ra nyert a United ellen, Erling Haaland két gólt szerzett.
A lengyel miniszterelnök szembeszállna a nép akaratával.
Nem lesz nyugodt az estéje, ha vonattal tervezett ezeken a vonalakon utazni.
A bér és a saját tulajdonú lakások nagyjából fele-fele aránya Ausztriában és Németországban a második világháború utáni újjáépítési modellből ered, míg idehaza a lakosság 90,5 százaléka él saját ingatlanban.
Vadászgépeket küldtek fel és riasztást adtak ki a hatóságok.
Ennél soha rosszabb kupameccset ne lássunk, volt itt minden: gólok, kapufák, végtelen izgalom.
Itt a hivatalos közlemény.
Túl lett pumpálva a lufi.
Vadászgépeket küldtek fel és riasztást adtak ki a hatóságok.
Ennél soha rosszabb kupameccset ne lássunk, volt itt minden: gólok, kapufák, végtelen izgalom.
Itt a hivatalos közlemény.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.