Azerbajdzsánban 0-0-s döntetlent játszott egymással a Ferencvárost a Bajnokok Ligája vezető útról eltérírő, Qarabag és a cseh Viktoria Plzen, és úgy tűnt, az azeri együttes ezúttal is veszi az akadályt idegenben. A 38. percben ugyanis Filip Ozobic gyönyörű gólt lőtt gólt lőtt, futtában vette mellre majd bombázta a labdát a hálóba, ide kattintva nézheti meg. A második félidőben azonban feljavult a Viktoria, és fordítani tudott: Jan Kopic az azeri kapus hibájából egyenlített (ide kattintva nézheti meg), majd Jan Kliment is betalált egy védelmi hibának köszönhetően (ide kattintva nézheti meg), és ezzel 2-1-re a plzeniek győztek, azaz ott lesznek a BL csoportkörében. Nem sok esélyt hagyott a Benfica a Dinamo Kijevnek, az idegenben elért 2-0-s sikert követően hazai pályán 3-0-ra győzött, összesítésben 5-0-lal tette fel magát a főtáblára.

Sokkal több izgalmat hozott a Crvena zvezda éa Maccabi Haifa párharca. Az Izraelben elszenvedett 3-2-es vereséget követően hazai pályán a szerb csapat nagy lendülettel kezdett, és Alekszandar Pesics, valamint Mirko Ivanics góljaival kétgólos előnyre tett szert. Az első félidő végén a Maccabi Haifa büntetőhöz jutott, ám Dolev Haziza lövését Milan Borjan hárította – a labda visszakerült az izraeliekhez, Daniel Sundgren 30 méterről célozta meg a kaput, és Borjan ekkor hatalmasat hibázott. A második félidőben a Maccabi Haifa irányította a játékot, és a 90. percben Milan Pavkov nagyon szerencsétlenül ért bele a saját kapuja felé érkező labdába (ide kattintva nézheti meg), ezzel a vendégek kiegyenlítettek, és ők lesznek érdekeltek a csütörtöki sorsoláson.

Bajnokok Ligája, selejtezők, 4. forduló (playoff), visszavágók, keddi mérkőzések: Crvena zvezda (szerb)–Maccabi Haifa (izraeli) 2–2, továbbjutott: Maccabi Haifa, 5-4-es összesítéssel; Benfica (portugál)–Dinamo Kijev (ukrán) 3-0, tj.: Benfica, 5–0-s összesítéssel; Viktoria Plzen (cseh)–Qarabag (azeri) 2-1, tj.: Viktoria Plzen, 2-1-es összesítéssel. Szerdai mérkőzések: Dinamo Zagreb (horvát)–Bodö/Glimt (norvég) 21.00 (tv.: Sport2), az első mérkőzésen: 0-1; Trabzonspor (török)–FC Köbenhavn (dán) 21.00 (Sport1),az első mérkőzésen: 1-2, PSV (holland)–Rangers FC (skót) 21.00 (M4 Sport), az első mérkőzésen: 2-2.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája csoportjai csütörtöki sorsolására a kalapok beosztását. A sorsolásra Isztambulban kerül sor, 18 órakor kezdődik, az M4 Sport és a Sport1 is élőben közvetíti. A szabályok szerint az első kalapba a Bajnokok Ligája és az Európa-liga legutóbbi győztese, valamint a 2021-es UEFA-országrangsor első hat helyezettjének bajnoka kerül. Mivel a Real Madrid címvédő és spanyol bajnok is, ezért az 1. kalapba kerül a hetedik legerősebb európai bajnokság aranyérmese, a holland Ajax is. A 2., a 3. és a 4. kalapba sorolásról a klubok UEFA-együtthatója dönt; úgy alakult, hogy a már most biztosan főtáblás csapatok automatikusan kitöltik a 2. és a 3. kalapot, így a még nyitott három párharc győztese az utolsó nyolcasba kerül.