– Nagyon csalódott volt egy hete?
– Persze, és nemcsak az eredmény, hanem a játék miatt is, de ezzel aligha voltam egyedül. Félrevezettek a Slovanról érkezett információk, elsősorban az, hogy mennyire nehezen jutott túl a selejtezők első körében a grúz Botumi ellen. A pozsonyi 0-0 után elkönyveltem, hogy a második körben a grúzok ellen játszunk majd, aminek nem örültem, és a visszavágón szurkoltam is a Slovannak, hogy nyerjen, mert mint említettem, érzelmileg nagyon megviselt az 1992-es párharc, és vártam az alkalmat a törlesztésre.
– Említette, hogy a Fradi játéka csalódottá tette. Mit hiányolt?
– Edzőként megtanultam, hogy az első negyedórában már látni lehet, hogy a csapatom milyen napot fog ki. Most a szlovákok kezdtek jobban, és rögtön az elején kihagytak egy hatalmas ziccert. Reméltem, ez felrázza a Fradit, de nem így történt. Sajnos nem futballozott meggyőzően, hiányzott a kreativitás, olykor érződött a tanácstalanság, és mondanám a két kapufára célozva, hogy szerencséje sem volt, de ekkor muszáj ismét megemlíteni a Slovan ziccerét: ha az bemegy, és már a harmadik percben vezettek volna, biztosan még nehezebbé válik a mérkőzés.
– Nem mond ennek ellent, hogy a labdát zömmel a magyar bajnok birtokolta?
– Nem, mert a labda birtoklása nem feltétlenül jelenti azt, hogy az történik a pályán, amit én akarok. Mélységi passzok nélkül ez öncélúvá válik, csak az idő múlatása és szinte csak a védekezést szolgálja, hiszen ha nálam van a labda, akkor – hacsak nem rúgok öngólt – az ellenfél nem lehet eredményes.
– A Ferencváros imponáló magabiztossággal nyerte meg a bajnokságot, ám azóta több poszton is változás történt. Erősítésnek látja ezeket?
– Nem lenne korrekt, ha erre határozottan válaszolnék. Láthattunk eddig három meccset, megnéztem néhány edzést is a Népligetben, de ez nagyon kevés a megalapozott véleményhez. Ugyanakkor bízom a klub megfigyelőiben, a döntéshozókban, akiknek sokkal több információjuk van, mint most nekem, és így remélem, mindegyik új ember erősítés.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!