Hegyenjáró, látott hal, szélhajtó küsz – különleges balatoni halak
Hogy mik is címben olvasható furcsaságok? Nem mesehősök és nem egy kalandtörténet főszereplői.
Hogy mik is címben olvasható furcsaságok? Nem mesehősök és nem egy kalandtörténet főszereplői.

Panaszkodnak a balatoni üzletekben vásárlók: előfordul, hogy a nyitás után egy órával még nincs olcsó tej a polcokon, üres a fürtös paradicsomos rekesz.

Szinte rutinná vált a hazai nyaralóvendégek körében, hogy nem indulnak el a Balatonra a Magyar Konyha magazin Balaton-gasztrokalauza nélkül.

A résztvevők a távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on lapátolták le.

A dél-balatoni város három év alatt csaknem 2,9 milliárd forintot fordított, illetve fordít fürdői fejlesztésére.

Az énekes számára igazi gyémánt a a Balaton, amelyről legújabb, Én itt születtem című dala is szól.

Az evezősök ezrei Zamárdiból, a tóátúszók Révfülöpnél vesznek rajtot, az 53. Kék Szalag Nagydíjra hatszáz hajót várnak idén.

Egymást követő kánikulai napokon nagyobb terjedelemben is megjelenhet a víz felszínén a fonalas kékalga.

Az év fagylaltját már a nyár elején megtalálták a gasztronómiai szakemberek.

A karanténhatás nemcsak a Balatonnál, hanem más nyaralóövezetekben is érezteti drágító hatását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.